Egymásra villantunk az autópályán

SDG kép2013. áprilisától új szerkesztőt avat az Apokrif Online. Évek óta lapunk rendszeres szerzője, a számos irodalmi folyóiratban publikáló költő, prózaíró, a Queer Kiadó főszerkesztője, korábban a Verstörténés, jelenleg a Hímzőkör tagja, Sós Dóra szerkesztői beköszöntője olvasható az alábbiakban.

Egy folyóirat: lehetőség. Lehetőség a szerzőknek, hogy megmutatkozzanak, és bekapcsolódjanak egy képlékeny, egymásra ható, mégis komplementer közösségbe. Emellett tény az, hiába hangoztatunk sorsközösséget, írni valójában egy izolált, magába forduló, önmagunkból táplálkozó létmódot jelent.

Ezért egy folyóirat lehetőség arra is, hogy mindazt a kemény gondolatmunkát, ami meghatároz valakit, ami foglalkoztatja művészként és magánemberként, megfogalmazza, és mások elé tárhassa. Az Apokrif ilyen közösségi és alkotói tér. Kialakításában ott van az intenzív figyelem. A törekvés, hogy értelmes, értékképző módon működjön, formáljon és szerveződjön. Csupán publikációs felületként gondolni rá nagyon kezdetleges koncepciót sejtet arról, hogy miért keres-kutat, dolgozik, éjszakázik ennyi ember azon, hogy események szerveződjenek, írások szülessenek, közlések megvalósuljanak. Mert muszáj túllátni azon a triviális alaphelyzeten, hogy létezik bennünk egy megmutatkozási, megosztási kényszer, és emellett kisebb-nagyobb fokban ugyanígy van bennünk kulturális éhség, legyen az kíváncsiság, érdeklődés, igény, létszükség szintjén. Valahol ott válik értelmessé ez a két ellentétes irányú információáram, amikor belátjuk, hogy a kulturális autópályán majdnem minden sávban mi közlekedünk. Vegyük kicsiben: amikor valaki ír, elsősorban magának ír. De ez nem jöhetne létre élmények nélkül. Mikor olvasunk, tájékozódunk, érdeklődünk, mind azt a nyersanyagot próbáljuk összegyűjteni, amire a fejlődésünkhöz szükségünk van. Milyen szükség az ilyen? Szükség a meglepetésre, hogy el ne fásuljunk. Szükség a szórakozásra, amit csak másoktól kaphatunk meg, mert önmagunkkal lenni sokszor a legelcsépeltebb one-man-show. Szükség a programokra, amikor jöhetünk, mehetünk, találkozhatunk, ismerkedhetünk. Szükség az élményekre és tapasztalatokra, amik megszólítanak minket. És nem azért, mert a képünkbe tolják őket – hanem azért, mert valahol keressük ezeket, még ha nem is vált bennünk tudatossá, hogy irányadásra vágynánk. Azonosak vagyunk abban, hogy törekszünk arra, hogy inspiráljunk és inspirálva legyünk. Hogy enélkül beszűkül, bebüdösödik a mindennapi valóságunk.

Igen, a hétköznapok zűrösek. Igen, túltelítődünk a multimediális információval. Senkinek sincs ideje, energiája életidegen, impotens, önhitt és/vagy amatőr magamutogatási kényszerekkel foglalkozni. Tudom jól. És most azért csatlakozom az Apokrifhoz, mert tenni szeretnék azért, hogy minőségi szövegélményeket és hasznos programajánlókat, recenziókat stb. nyújthassak. Mert évek óta figyelem a működését, és mind olvasóként, mind alkotóként sokat adott nekem, és pontosan jól tudom, azért létezik, mert igény van rá, mert adni tud.

És túlhajtva ezt a béna példát a kulturális autópályával – hogy is mondjam szépen? – igen, emberek úgy kapnak jogosítványt, hogy nem is tudnak vezetni. És még be is szakad néhol az út, mert az építéskor kispóroltak néhány réteget. Ismerjük a történetet. Idegesítő. Ha nyűgös is, ha fárasztó is, de tenni kell ellene. Azzal, hogy alternatívát nyújtunk, ami nem ilyen.

Szóval idő. Információ. Igény és értelem. Nagy szavak – és a tettek mögött emberek. Nem vagyok guru. Nem is akarok az lenni. De szerkesztői beköszöntőnek ezt akartam elmondani, hogy a folyamatok adottak. Ami a nullpontot jelenti: egy tér létrehozása. Aztán pedig ennek a kialakítása úgy, hogy rá lehessen találni és el lehessen benne igazodni. Hogy praktikus legyen. Hogy céltudatos legyen. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de minden a nemet mondással kezdődik. Ez ne legyen. Ez nem idevaló. Ez nem érett. Ez nem kész. Ez nem érdekes. Ez nem eredeti. Minden nem kijelöl egy falat ebben a virtuális térben, és a tiltással kezdődik a valódi értékképzés. Új csapattagként a szerkesztőségben én ezt érzem a legfontosabbnak: figyelmesen, határozottan, jó érzékkel válogatni. Hogy az, amit prezentálunk, érdemes legyen az olvasásra. És a közösség, ami kialakul, valóban úgy tekintsen erre a folyóiratra, mint lehetőség, ami ad, ami segít, ami hozzátesz. Ami nem csak enyhíti, hanem rendezi azt a káoszt, ami jelen van, akár a környezetünkben, akár önmagunkban.

Sós Dóra Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: