Az elvesztett ország emlékművei

Tárlat: Bukta Imre – Másik Magyarország, Budapest, Műcsarnok

Vidéki polgármester plázamakett-tel, 2011, vegyes technika, papír

Vidéki polgármester plázamakett-tel, 2011, vegyes technika, papír

Bukta Imre Másik Magyarországában mindenki saját előfeltevéseiből kimozdulva érezhet át vidéki jeleneteket, vagy ütközhet meg olyan jelenségek képi feldolgozásán, melyekkel korábban még nem vagy nem így szembesülhetett. Bukta ugyanis rendkívül összetetten értelmezi a falusiak számára szokásos, a fővárosból nézve viszont már-már egzotikusnak látszó problémákat. Ám a munkák összetettsége a kortárs művészet iránt kevésbé fogékony látogatók számára sem teszi nehezen befogadhatóvá ezt az alkotói világot. Bukta különféle kapcsolóelemeken – leginkább alaptémáin – át teremt lehetőséget az elmélyülésre, a másképp látásra. A nagyvárosi látogatónak bizonyára inkább maga a kérdéskör és az anyaghasználat, míg a falusi környezetből érkezőnek a kortárs művészi közelítésmód lehet revelatív erejű. Valószínűleg e többirányú átgondoltság miatt is tart számot olyan nagy érdeklődésre a Műcsarnok – 2013. március 17-ig meghosszabbított – Másik Magyarország című tárlata.

A tízezredik látogatás alkalmából 2013. február 1-jén kiadott sajtóanyag szerint kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltás óta nem váltottak ilyen nagy számban belépőjegyet. Mindennek pedig nemcsak a Műcsarnok promóciós hadjárata, hanem az előbb említett rétegzettség, s talán még inkább a cím által is sejtetett allegorikus értelem lehet a magyarázata – itt ugyanis mindnyájunk Másik Magyarországáról van szó. A mai szociális és kulturális állapotok közepette Bukta kiállításának témája – az állandóvá vált létbizonytalanságból és elaprózódásból fakadó tájvesztés – már nem csak a falusi emberek problémájára utal, hanem egy a magyarság egészét érintő kérdést mutat meg mintegy kicsinyítő tükörként.

Ház, 2012, videoinstalláció

Ház, 2012, videoinstalláció

A kiállítás bejáratából nyomban elénk tárul a Ház, egy nagyszabású installáció, amely az egész tárlat statikai gócpontját adja. Ahogy körbesétáljuk ezt a valódi parasztház méretű épületet, a falusi otthonok és az azokat belakó karakterek különféle archetípusai tűnnek fel: négy oldalt négy különböző falszerkezet és az ablakok mögé helyezett, realitás látszatát keltő monitoron négy különböző embertípus: a Mezőszemerén élő Bukta Imrétől kezdve az öreg nénin és a középkorú fuxoson át a vidéken nyaraló újgazdag férfiig. Ami mégis összeköti őket, az a kiszolgáltatottság, a külső valóság erőszakos behatolása az intim zónába: egy-egy ablakot betörő kő.

Elfogyott táj, 1997, térformákká alakított gumicsizmák

Elfogyott táj, 1997, térformákká alakított gumicsizmák

A következő szekció Elfogyott táj című, régről ismert installációjában négy szalagház körvonala sokszorozódik fel a falakon. Négy átvilágított, lebegő házé, amelyek a talajtól elszakadva visszautalnak a kiállítás előbb említett művére és az ott feltűnő négy háztípusra, a körvonalak duplareflektorral való triplázása pedig jelzi, hogy a típusok sokszorozódásában veszti el a falu szerény, ám karakteres arculatának sajátszerűségét, a természet adta táj emberi erő általi megmunkálásából adódó közelségét.

A munkák egy részét – az előbb említett mű mellett például az Okos táj installációt vagy a Baromfiudvar című képet – láthattuk már öt évvel ezelőtt a Modem Kibontott táj című retrospektív kiállításán is, a legtöbb munka azonban az utóbbi évek termése. Rögtön a kiállítás elején vadonatúj képek sorakoznak, amelyeken felismerhetjük a korábban már látott alakok és képépítkezési technikák sajátosságait, az arte poverára jellemző anyaghasználatot, a témát tekintve pedig a falusi lét jellegzetes elemeinek kommercializálódását. A Vidéki polgármester plázamakett-tel című képen a kezében épületmodellt tartó döntéshozó alakja első pillantásra mintegy demiurgoszi figuraként tűnik fel, a részletes megfigyelés után viszont a zakó mintázatából előtűnő állatalakok és a háttérben látható tarvágás miatt a férfi egyértelműen reprofanizálódik. Ráadásul a polgármester jobb kezén mintha a mutató- és középső ujj sejtelmesen kereszteznék egymást – visszaköszönni látszik tehát a régebbi képekről ismerős irónia, ám itt a helyzet már-már groteszkbe csap át, hiszen a tetteknek súlyos tétje van.

A megye legszebb fája, 2012, vegyes technika, MDF lemez

A megye legszebb fája, 2012, vegyes technika, MDF lemez

A képbe épített képek alkalmazása sem új keletű jelenség Buktánál, ez a technika különös jelentést nyer A megye legszebb fája című művön, ahol szintén a generációs értékrendszerek ütközésével szembesülünk: egy goa partyt idéző falusi bál vagy esküvő díszletei között kisebb képek tűnnek elő, amelyek összerendezéséből az erdők kivágásának történetét olvashatjuk ki, mintegy a Biblia pauperum elvét alkalmazva az összekuszált stációkra.

Este, 2012, vegyes technika, papír

Este, 2012, vegyes technika, papír

A korábbról ismert képépítkezési metódusok mellett a kaparás is nagy szerephez jut, például az Este vagy az Eladó című képeken – ezek esetében az architektúrát Bukta az alapfelület felsértésével, kivájásával teremti meg, ezzel a dekonstruktív aktussal is jelezve a falusi táj leépülését.

Az assemblage-szerű képépítkezés számtalan érdekes példájával találkozhatunk a kiállítótér főszárnyának végén, különösen a kilencvenes évek fémes, gyufaszálas, cserépdarabos, talált tárgyas munkáin. Ezektől jobbra kanyarodva a falusi lét karaktereinek arcképcsarnokán sétálhatunk át, hogy végül egy monumentális Magasfeszültségű villanypóznás videoinstallációhoz jussunk, ahonnan visszakanyarodhatunk a kiállítás középső tengelyéhez.

Megasfeszültség, 2012, videoinstalláció

Magasfeszültség, 2012, videoinstalláció

A tárlat bal szárnyán elindulva egy kivágott erdő mellett vezet végig az utunk, majd a kocsmaképek régről ismert világába érkezünk. Az ivó közösségi tere ez, az egyetlen hely, ahol a falusi emberek még leülnek hosszabban beszélni egymással mise után. A falakon szentképek, füst és lebegő fényformák lengik be a tereket, valami átszüremlik ide abból a szakralitásból, ami a tárlat következő, s egyben utolsó termének tematikus szervezőelvéül szolgált.

Istenem, 2011, videoinstalláció

Istenem, 2011, videoinstalláció

A megváltás képzetköréhez kapcsolódó művek közül számomra egy videoinstalláció maradt a legemlékezetesebb, az Istenem című munka, mely a földi ruhát elhagyó lélek útján vezet végig bennünket, méghozzá – nem csak a lélek-test-ruha viszony eltolásával, hanem – a vízszintes tárgyi elemek függőlegesbe való átfordításával. A testelhagyás spirituális folyamatának értelmezése így kimozdul a – fizikai értelemben vett – horizontális tengely koncepciójából.

Ha a tárlat záródarabja újragondolásra késztet bennünket, érdemes a kiállítás egészének könnyen adódó értelmezésén is továbblépnünk, mert a Másik Magyarország cím nem csak magát a falut vagy a vidéki létezést idézheti fel. Amit ezen a kiállításon látunk, nem pusztán a falu története, valami többről van szó, a Másik Magyarországról, amiben lassan elfelejtünk élni.

Áfra János

Bukta Imre Másik Magyarország című tárlata a budapesti Műcsarnokban látható 2012. november 10-e és 2013. március 17-e között.

A fényképeket a szerző készítette.

One Response to Az elvesztett ország emlékművei

  1. […] Bukta Imre: Másik Magyarország, Műcsarnok, Budapest, 2012. november 10. és 2013. március 17. […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: