Átnevezés – átnevelés (Beszámoló)

Egy üres utcatáblára

Gelléri, Tersánszky: Áthúzva, kitörölve (ELTE BTK, 2012. december 14.)

A Fővárosi Közgyűlés tizennégy budapesti közterület elnevezésének megváltoztatásáról döntött. Ezek közé tartozik a XVI. kerületi (most még) Gelléri Andor Endre utca, és a XVIII. kerületi Tersánszky Józsi Jenő utca átnevezése is.

Széll Kálmán tér. Harminckettesek tere. Regele János utca. Somogyi László sétány. Ugye ismeretlenül hangzik az utolsó két utcanév? Az átnevezési láz ezúttal két, a XX. században jelentőset alkotó írónkra csapott le: Gelléri Andor Endrére és Tersánszky Józsi Jenőre. Az előbbi nevét viselő utcatáblát Regele János plébánosról kívánják átnevezni, az utóbbit pedig Somogyi László plébánosról. Ezt kompenzálandó az ELTE BTK két intézete (a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet és a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) fényképavatást kezdeményezett a közös emlékezeti térből kitörölt két írónak, így új helyet és új lehetőséget adva a múlt felelevenítésének. Az összefogás nem csak intézeti szinten érvényesült. Támogatta a Katona József Színház, a Petőfi Irodalmi Múzeum (ők szolgáltatták a képeket), a József Attila Kör, illetve a Tranzit Képzőművészeti Társaság; akik Folyosó-kiállítást rendeztek, Átnevezési gépezet címmel.

Az est két részre oszlott. Az első részt Schein Gábor harangozta be, majd a Katona József Színház képviseletében, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea és Kocsis Gergely nyitották, Gelléri és Tersánszky prózáinak felolvasásával.

A továbbiakban videóbejátszásokat láthattunk. Az első videón a XVIII. kerületi Havanna lakótelep képviselője, Kiss Róbert beszélt arról, hogy miért tartja fontosnak az átnevezést Tersánszky Józsi Jenő sétányról Somogyi László sétányra. Somogyi László plébános a kerület első díszpolgára volt, az általa vezetett templom, valamint a róla mintázott mellszobor az említett utca közvetlen közelében található. Kiss Róbert szerint a motiváció tehát a közelség volt, nem pedig a politika. Kiemelte ezen kívül, hogy Tersánszkynak emléktáblát kívánnak állítani. (Hozzá kell tennünk, hogy a tábla állítása a Lehet Más a Politika helyi szervezetének köszönhető, a javaslatot ők terjesztették elő. )

A következő bejátszáson Schein Gábor interjúja volt látható Réz Pállal. Réz Pál mesélt Tersánszky Józsi Jenőről. Az interjú felrajzolta előttünk azt a képet, amely talán rávilágíthat az átnevezés mögötti motivációkra, illetve arra, hogy miért van helye az írónak az emlékezet sajátos terében, a névtáblákon is.  Elmesélte a szerző hozzáállását a háborúhoz, hogy mennyire is volt benne érintett, főleg zsidó felesége révén. Mesélt még az író sajátos személyéről is. Tersánszkyban egy olyanfajta szabadság öltött testet, amely nem kellett a világnak. Az ő függetlensége azonban nemcsak mámoros, hanem egyben tragikus is. Ez adja az írásaiban is megjelenő, egyedi ízt.

A sajátos megemlékezés Takács Zsuzsa írásának felolvasásával folytatódott, melynek címe Az egyetlen lehetőség. Az írás Gelléri sajátos látásmódját emeli ki. Már az elején idézi azt a nagyon fontos Borges-mondatot, ami az est folyamán fontossá válik még: „A halhatatlanság a többiek emlékezete.”

Esterházy Péter írása, a Tilinkós tündéri ujjgyak más hangulatú volt, de magva (Takács Zsuzsa írásához hasonlóan) az volt, hogy az átnevezés nem számít, mert a két író élete „máshol van”. A kihúzás gesztusát pedig egy szempontból jónak tartja: megjegyezhetővé teszi azt a két nevet, amely egyébként nem feltétlenül volt ismert a köztudatban. „Innen egy ugrás az olvasás” – fogalmaz Esterházy, újabb történetek rajzolására biztatva a képzeletbeli és a tényleges térképen is. Ha valamit kitöröltek, az megjelenhet máshol, ezzel új utat rajzolva – és ilyen új út lehet a BTK-n felavatott két fotó.

Az est második felét pódiumbeszélgetés képezte Cziglényi Boglárka, Gács Anna, Gintli Tibor, György Péter és Poros András között, a moderátor Schein Gábor volt. Gács Anna tette fel az indító kérdést: evidens-e, hogy összekapcsoljuk az irodalmi kánont és a politikát? Véleménye szerint a táblák átnevezése mögött vaskosan ott van az életrajz, tehát az értékítélet nem olvasáson alapul. Az eddigi áthúzások, kitörlések során – ezt későbbiekben György Péter is kiemeli – főleg a kommunizmus és szocializmus maradványainak eltüntetése volt a cél. Gelléri vonatkozása látszólag egyértelmű: „soha ilyen mélységesen résztvevő, proletársorssal azonosuló és ráadásul még a marxista társadalomtudományban is jártas író nem maradt ennyire érintetlenül a munkásmozgalomtól, és általában a társadalmi problémák elméleti végiggondolásától”[1]. Tersánszky esetében is hasonlóról beszélhetünk: „Sohase beszélt arról, hogy az ellenforradalom idején milyen segítőkészen állt az üldözött kommunisták mellé, hogy 1944-ben szakadatlan életveszélyben mentett meg és rejtegetett zsidókat, katonaszökevényeket és kommunistákat.” Ettől függetlenül outsider figura volt, ahogy ezt Gintli Tibor is megfogalmazta. Azonban a helyi képviselők állítása szerint – ezt a videón is hallhattuk – az írók múltjának nincs köze az átnevezéshez. A beszélgetés résztvevőinek erről vegyes volt a véleménye.

Poros András, az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója az életrajzot körülményként említette, nem pedig mentségként vagy elítélendő dologként. Az utcák átnevezése mögött két indokot vélt felfedezni: azt, hogy valakinek csípi a szemét az adott utca neve, vagy azt, hogy egy másik nevet szeretne a táblán látni. A mostani esetekben az utóbbit tartja számottevőnek. A későbbiekben még kifejtette, hogy fontos az is, hogy a lakosság mennyire tartja relevánsnak az átnevezés kérdését. Mennyire vannak tisztában a név mögött rejlő személlyel, mennyire identitásképző számukra. Ez különösen fontos kérdés ebben az esetben, ezt jelzi az is, hogy Schein Gábor az est elején felolvasott egy részletet abból a levélből, amelyet a Gelléri Andor Endre utca egyik lakója fogalmazott meg, és amelyben az illető tiltakozását fejezi ki az átnevezéssel kapcsolatban.

Schein Gábor, reagálva Poros András felvetésére, a Gelléri Andor Endre utca átnevezésével kapcsolatban kiemelte, hogy a teret, ahol a templom áll, amelynek egykori plébánosáról kapja az utca új nevét, Templom térnek hívják. Így, abban az esetben, ha a teret nevezték volna át, megmaradt volna Gelléri utcája is, és Regele Jánosról is méltón megemlékezhettek volna.

Gintli Tibor az átnevezés mögötti motivációként behozta a kulturálatlanságot is, értve ez alatt az olvasottság hiányát azok részéről, akik ezekben a kérdésekben döntenek. Azonban kiemelte, hogy fontosnak tartja az irodalomtörténészek felelősségét is, ugyanis említett íróink nem voltak megfelelően propagálva. Ha az irodalomtörténet hangsúlyozta volna Tersánszky esztétikai értékét és Gelléri utánozhatatlan egyediséget, akkor talán az átnevezés „cikibb” lett volna. Az irodalomtörténészek felelőssége mellett Gintli a tanárok felelősségének kérdését is megpendítette. Ehhez kapcsolódva Poros András kifejtette, hogy a tanár személyén, nyitottságán nagyon sok múlik az oktatásban, általuk ugyanis a kevésbé ismert, de sok szempontból fontos írókkal is megismerkedhetnének a diákok.

Cziglényi Boglárka azt emelte ki, hogy nincs pillanatnyilag olyan intézmény, amely fék-funkciót töltene be, amelyet megkérdeztek volna arról, hogy voltaképpen mennyire is jelentős a szerepe a két írónak a magyar irodalomban. Schein Gábor és Gintli Tibor is egyetértettek abban, hogy a szakemberek véleménye ez esetben nem számított.

György Péter, reflektálva Cziglényi Boglárka felvetésére a kulturális intézményekkel való konzultáció hiányáról, elmondta, hogy az ilyen, központi irányítású kultúrintézmények megszűnése demokratikus vívmány volt. (Gács Anna közbevetette, hogy a Művészeti Akadémia megint elmozdulás egy felsőbb irányítású kulturális intézmény felé.) Továbbá Gintli Tibor megjegyzésére – miszerint a legfontosabb kérdés talán az irodalomtörténészek felelőssége a témában – reflektálva kifejtette, hogy nem a tudomány feladatának tartja azt, hogy a „barbárok ellen küzdjön”.  Gintli erre válaszul az együttműködés fontosságát hangsúlyozta a kulturális élet és a politika között – emellett azonban azt is kijelentette, hogy nem pártolja a demagóg kulturális intézmények kialakítását.

A beszélgetés konklúziója a következő volt: nyitásra lenne szükség. A belterjesség ugyanis nem csak az irodalomtörténetre, hanem a politikára, és lassan az oktatásra is jellemző lesz. Gintli Tibor a tankönyvek példáját hozza fel. Ha egyetlen egy tankönyv (és szöveggyűjtemény) lesz elérhető a középiskolai oktatásban (ahogy az tervbe van véve), az jelentősen megnehezíti a tanár dolgát akkor, ha többféle művet is meg akar ismertetni a diákokkal (például Gelléri Andor Endrét, vagy Tersánszkyt), és nem csak azokat, amiket a szöveggyűjtemények tartalmaznak. Az effajta kánonképzés ugyanis egyfajta ízlésdiktatúra. A megoldás tehát a heterogenitásban rejlik, és nem a homogenizálásban – minden téren. Szó szerint is.

                                                                                                                      Murzsa  Tímea


[1] Hegedüs Géza, A magyar irodalom arcképcsarnoka

*

Az est két részének teljes videofelvétele a Prae.hu jóvoltából itt is megnézhető:

One Response to Átnevezés – átnevelés (Beszámoló)

  1. h8 szerint:

    A nyelvészek jobban örülnek, persze, ha a személyekről elnevezett utcák helyett több olyan van, mely lokalizál, vagyis a Templom teret semmiképpen nem lenne / kevésbé lett volna szerencsés átnevezni, hanem tessék más formát választani a személyekről megemlékezésnek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: