”Lentről nézek fölfelé” (Beszámoló)

bognar_bulvarA tavalyi Petri-díj nyertesével, Bognár Péterrel beszélgetett legújabb kötete, a Bulvár kapcsán Darvasi Ferenc december 4-én a Nyitott Műhelyben. Noha a Petri-díjat hivatalosan kötettel még nem rendelkező szerzők kapják, Bognárnak nem ez az első könyve: 2005-ben jelent meg a Sajna-sebaj, amely azonban nem váltott ki különösebb figyelmet. Annál nagyobb érdeklődés övezte és övezi a Bulvárt: fél nyolcra már jóformán nem maradt szabad hely, a későn érkezők azonban rendületlenül végigállták a beszélgetést.

Noha Bognár nevét a Petri-díj hozta csak be igazán az irodalmi köztudatba, már 2003 óta rendszeresen publikál verseket. Igaz, nem sűrűn: az Alföldben évente egy-két alkalommal jelentek meg versei, később pedig a Holmiba küldött szövegeket Váradi Szabolcs kérésére, akinek a figyelmét Darvasi László hívta föl a szerzőre. (Darvasival az évente megrendezett szegedi egyetemi disznótor alkalmával ismerkedett meg Bognár, ami egyértelműen jelzi, hogy nincs az a közösségi esemény, amely ne lenne fölhasználható az irodalmi kapcsolatok ápolására.) Ezek után váratlan, de korántsem kellemetlen meglepetésként érkezett az értesítés a Petri-díjról – a bizottság rövid ideig tanakodott ugyan, mi legyen az első kötettel, de az ismertség hiánya miatt végül egyöntetűen megítélte a díjat.

Ahogyan azt Darvasi kiemelte, az első kötet, amely Bognár esetében szinte észrevétlen maradt, gyakran kritikus pont a költő számára: vállalja-e, vagy inkább azt kívánja, bár soha meg se jelent volna? Bognár válasza egyértelmű: minden hibájával együtt kénytelen vállalni a kötetet – s ezzel együtt azt, hogy mit tudott akkor. A Sajna-sebaj önreflexív, játékos, humoros szövegei azóta is jellemzőek Bognár költészetére, és számos irodalmi elődöt mondhatnak magukénak. Noha a költő a Telep csoport tagjaival együtt kezdte az egyetemet, mégsem került be a körbe: saját bevallása szerint sohasem szerette az „irodalmi bandázást”, és noha elismeri az ennek nyomán kialakuló műhelymunka előnyeit, nem tartja termékenynek saját művészetére nézve. (A másik lehetőség, amit félig humorosan, félig komolyan fölvetett, a kognitív disszonancia-redukció, amely szerint egyszerűen csak nem fogadták be a csoportba, így akarva-akaratlan saját útját kellett járnia.) A telepesek irodalmi tevékenysége ennek ellenére saját bevallása szerint hatással volt Bognár művészetére, ahogyan számos más kortársé is – közülük a költő Tolvaj Zoltánt emelte ki. Az idősebb nemzedék tagjai közül elsősorban Tandori és Petri hatását említette: mindkét szerzőben a humorosság, a játékosság fogta meg, amely Petri esetében egy igen komor, Beckettet idéző világlátással párosulva alkot izgalmas elegyet.

Noha Bognár viszonylag keveset ír, ez a kevés az eddigiek tanúsága szerint színvonalas alkotás – mégis fölmerül a kérdés, hogy a két kötet megjelenése közt eltelt hét év alatt vajon nem bizonytalanodott-e el saját művészetét illetően. Bognár válasza meglepő: mivel nem készült költőnek (hiszen alapvetően a régi magyar irodalom kutatójaként tevékenykedik), cserébe soha nem bizonytalanodott el. Ennek egy érdekes, noha nem példa nélkül álló folyománya, hogy most sem tartja magát költőnek, pontosabban szólva – ha írásban kívánjuk visszaadni az élőbeszéd implikációit – Költőnek. Véleménye szerint erre a szóra annyi hagyományréteg rakódott rá, hogy ma már nagyon nehéz Költőként föllépni, az ahhoz kapcsolódó összes elvárással együtt. Bognár kicsit nevetségesnek is tartja a Költőt mint jelenséget: nem csupán az életben, de az irodalomban sem tartja életképesnek az óriáshősöket. Véleménye szerint a mai közönség idegenkedik a gáncstalan szupermenek önmagát túlságosan is komolyan vevő nagyságától (amely vonulathoz például Ady önmegjelenítését is sorolta), és emberközelibb alakokat kíván látni. Ahhoz, hogy elérjük az olvasót, kell egy okos, de a világot mégiscsak a földszintről szemlélő figura, aki Hrabal „lentről nézek fölfelé” perspektíváját valósítja meg. Sőt még az sem probléma, ha ez a figura emberméretnél kisebb: ő a rendőrviccek jellegzetes hőse, akin nevetünk, de akinek a kalandjait ettől függetlenül – vagy éppen ezért – figyelemmel kísérjük.

bognar_bulvar_02

A rendőrtematika fölmerülése nem véletlen: a kötet narratív szerkezete egy gyilkossági eset köré rendeződik, és két nyomozó is fölbukkan benne. Ahogyan azt a cím is sugallja, nem akármilyen gyilkosságról van szó, hanem olyan esetről, amelyre élvezettel ugranak rá a pletykalapok, és így a közönség perverz érdeklődésére is számot tarthat. Bognár szerint a Blikk valójában ugyanazokkal az alapvető kérdésekkel foglalkozik, mint a költészet (szerelem és halál, hétköznapiabban fogalmazva szex és erőszak), így a tematika önmagától adódott. Az ábrázolt esemény egyszerűsége pedig a bonyolultabb tartalmakhoz való hozzáférés eszközévé válik. A mozaikosan összeálló, több egymáshoz kapcsolt szövegen keresztül kibontakozó események során a végső megfejtés elsikkad: soha nem derül ki, pontosan mi is történt. Ahogyan azt Darvasi is kiemeli, valójában a történetek alapvető kirakhatatlansága kerül középpontba. A kötet így egyszerre játssza el a bulvár és a krimi szerepét, miközben valójában egyik sem: itt a happy endnek csupán a látszatát kapjuk meg. Bognár saját bevallása szerint akármennyire is szeret krimit (különösen Tandori és Simenon műveit) olvasni, az utolsó oldalakat, az esetek megoldását mindig is utálta. Véleménye szerint a legtöbben nem azért szeretjük a krimit, mert a végén megoldódik az elején fölvetett rejtély, hanem egy sokkal általánosabb ok miatt: a történet ugyanis igazolja a főszereplő nyomozó által képviselt ismeretelméleti modellt, azaz a világ alapvetően kinyomozható, megismerhető természetét.

A Bulvár természetesen nem csupán gyilkossági eset ürügyén föltálalt ismeretelméleti fejtegetéseket kínál olvasójának. Bőven akad itt a paródia köntösébe öltöztetett bosszúhadjárat, vérfürdő, napi politika és vallás. Darvasit szemmel láthatólag különösen a kötet tanúsága szerint Pannonhalmán folyó szakrális feketemangalica-tenyésztés ragadta meg, amelynek ötletét a szerző a japán Kobe marhát övező hírverés nyomán alkotta meg, a tejben-vajban fürösztött, minden földi jóval ellátott, ám végezetül mégiscsak megevésre szánt állat jelenségében rejlő fekete humort aknázva ki. Perverzitásban tehát nincs hiány – a szerző kifejezetten gyűjtötte őket a kötethez. A közéleti figurák szerepeltetése ma, amikor a politikai költészet fölfutása észlelhető (elég csak Kemény vagy Szálinger műveire gondolni), egyáltalán nem meglepő – ahogyan azt azonban maga Bognár is elismeri, otrombaság lenne egyértelműen beazonosítható személyekről írni. A kötetben megjelenő alakok így nem annyira személyek, mint inkább funkciók: a szerző ugyanis nem akar politikai kérdésekben állást foglalni – az ő érdeklődési köre az eszmetörténet. Bognár bátran vállalja azt a Kosztolányi és a fiatal Babits által megfogalmazott elvet, hogy a költészetnek gyönyörködtetnie kell.

Gyönyörködésben pedig egyértelműen része lehetett minden jelenlévőnek, a szerző ugyanis, Darvasi kérésére, több alkalommal is fölolvasott a művekből. Ennek kapcsán merült föl a vendégszövegek kérdése, amelyekből bőven található a kötetben. Ahogyan Bognár megfogalmazta, ő bizony szemérmetlenül összelopott mindent, ami tetszett neki (az általa fölhozott emlékezetes példa Tömörkény „cethalbőrű zsírkulanc” kifejezése volt), amit erőteljesnek és szépnek talált, hogy saját művészetébe dolgozva formálja újjá. Fölfogásában az irodalmi művek mindig csak lábjegyzetek más, korábbi művekhez: mai szerzőként pedig ő teszi hozzá az elődök gondolataihoz a sajátjait. Végezetül mindig csak egymás vállán állhatunk – enélkül azonban nem láthatnánk messzire.

Az előretekintés természetesen nem csak az irodalom egészét tekintve lényeges. Egy kötet megjelenése mindig vízválasztó: a szerzőnek el kell döntenie, hogyan tovább, folytatni akarja-e, amit eddig művelt, és ha nem, merre lépjen, léphet tovább. Bognártól jelenleg számos vers olvasható a világhálón (többek közt a szerző facebook-oldalán), ezek azonban igen széles tematikus és stílusspektrumot fognak át. Hogy hogyan is kívánja tovább folytatni, arra Bognár nem adott egyértelmű választ: pillanatnyilag a keresés, próbálgatás fázisában van. Az írás, az az én dolgom – foglalta össze ars poeticáját, és ebben alighanem igaza is van. Reméljük azért, hogy mi is fogunk még részesülni belőle.

Evellei Kata

Bognár Péter: Bulvár – Kötetbemutató, Nyitott Műhely, 2012. december 4.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: