A fénykép, a fotós és a gyűjtő

Paris Photo 2012, Grand Palais, Párizs 

Paris Photo 2012

Mennyiben érvényesülhetnek a szakmaiság szempontjai egy blockbuster kiállításnak beillő művészeti vásáron? Talán ismét a néhány hete megrendezett FIAC helyenként ötlettelen és túlzottan üzleties szemlélete költözött a Grand Palais vasszerkezetei alá? Mennyire becsülik a fotót napjaink művészeti piacán? Ezek a gondolatok foglalkoztattak a Paris Photo 2012-re készülve.

A tavalyi, 2011-es vásár négy napja alatt mintegy ötvenezer látogató tekintette meg a kiállított munkákat. Ebből az adatból is látszik, hogy a fotográfia mint művészeti ág valóban egyre megbecsültebb mind a látogatók, mind a gyűjtők körében. A novemberi fotóhónap népszerűsége szerte Európában, az emelkedő látogatószámok és a folyamatosan növekvő leütési árak mind azt mutatják, hogy a fotográfia új, egyre jelentősebb szerepet kezd játszani – a kereskedelemben is. De mindez milyen hatással van a „piacra”?

A fotózás iránt érdeklődők, a művészek, gyűjtők, galériák és intézmények számára kevés jobb hely van a találkozásra, mint az 1997 novembere óta minden évben megrendezett Paris Photo. Manapság már nemzeti múzeumok, nemzeti galériák vagy szépművészeti múzeumok (legyen szó bármely országról) is rendezhetnek fotós kiállítást. Nem volt ez mindig így, és ebben talán szerepe van ennek a vásárnak is. A világ egyik legfontosabb fotós eseményén idén 128 galéria mutatkozott be, melyek közül 91 visszatérő vendég volt. Egyértelműen domináltak a francia (43), azon belül is a párizsi kiállítók, de jelentős számban képviseltették magukat az amerikai (29) – főleg New York-i – és a német (17) galériák is. Ezek közül néhány csak fényképekre specializálódott, másik részük vegyes profilú művészeti galéria.

A seregszemle sajátossága, hogy éppúgy megtaláljuk a 19. századi úttörők munkáit, mint napjaink fényképészeit, így szinte minden szegmens képviselteti magát. Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet nyer a kortárs fotó. Éppen ez az izgalmas „keverék” adja a Paris Photo egyik fő vonzerejét.

A klasszikusok közül számos helyen találkozhattunk például André Kertész és Cartier-Bresson munkáival, melyek napjaink látogatóit is hosszú percekre lebilincselték. Szórakoztató volt, hogy egyes fotósok ugyanazon negatívról előhívott munkái – a műfaj jellegéből adódóan – milyen sokszor fordultak elő különböző galériáknál. Legalább három helyen lehetett találkozni például Pablo Picasso híres, Irving Penn-féle portréjával. Hasonlóan népszerűek voltak a közelmúlt és napjaink fotósai közül Helmut Newton domináns, atlétikus női testeket ábrázoló képei, Annie Leibowitz hírességeket megörökítő portréi, illetve Massimo Vitali olasz tengerpartokat és ezen keresztül az egyén feloldódását vizsgáló képei.

Moholy-Nagy László: Skandinávia, 1930

Moholy-Nagy László: Skandinávia, 1930

A New York-i Steven Kasher Gallery többek között annak a Vivian Maiernek mutatta be a munkáit, akit mostanság kezd felfedezni a szakma és a nagyközönség. Némileg Csontváryéhoz hasonló történet az övé: úgy élt és alkotott, hogy jóformán senki sem ismerte, művei pedig egy véletlennek köszönhetik megmenekülésüket. Szerencséje volt, mivel neki is akadt egy „Gerlóczyja”: John Maloof helytörténész, aki felfedezte és megmentette a mintegy 100 000 negatívból álló hagyatékot. A több, mint negyven éven keresztül gyermekfelügyelőként dolgozó Maier gyakorlatilag végigfotózta a 20. század második felének Amerikáját. (Az értékes kortörténeti dokumentumokból január 6-ig látható egy válogatás a Mai Manó Házban.)

Vivian Maier: Self-Portrait (Full-Length, Checkered Dress), 1955

Vivian Maier: Self-Portrait (Full-Length, Checkered Dress), 1955

A szintén New Yorkban található Gitterman Gallery többek között Adam Bartos és Berkó Ferenc műveiből állított ki. Utóbbi annak ellenére kevésbé ismert nálunk, hogy a világhírű magyar fotósgenerációhoz tartozott. A Bauhaus hatása alá került Németországban, majd Párizsban, Londonban, Indiában és az Egyesült Államokban élt, de sokat fotózott Magyarországon is. Fekete-fehér aktképei, hírességekről készített portréi, valamint alkalmazott, ipari és reklámfelvételei tették ismertté Berkót, akinek munkáiból novemberben nyílt meg az első európai retrospektív tárlat – szintén Párizsban, a Magyar Intézetben.

Adam Bartos: Nairobi, Kenya (Lilian), 1980

Adam Bartos: Nairobi, Kenya (Lilian), 1980

Berkó Ferenc: Bombay, 1947

Berkó Ferenc: Bombay, 1947

Megdöbbentő erejű képet állított ki a torinói Photo & Contemporary: a német Thomas Wrede alkotását. A dán Joakim Eskildsen ki tudott emelkedni a helsinki és berlini TaiK egyébként is remek anyagából. Megjegyzendő, hogy a finnek irigylésre méltó helyen járnak a brandépítés terén: többször találkozhattunk a „helsinki iskola” kifejezéssel, és a Paris Photo fiatal tehetségeknek járó egyik díját is a helsinki Erica Kovanen kapta.

Thomas Wrede: Beach Hotel, 2008

Thomas Wrede: Beach Hotel, 2008

Nemcsak egyes művészeinek teljesítménye, hanem az egész kiállítási tér letisztultsága, a szelekció egységessége is kiemelte a kölni Galerie Thomas Zandert, de a berlini Camera Work, továbbá a sajátos amerikai életérzést és ízlésvilágot képviselő New York-i Robert Mann is hasonló szellemben állította össze anyagát: individuumok helyett az összhatásra támaszkodva.

A vásár egyetlen feltűnő, éppen ezért nem elhanyagolható hibája, hogy míg tavaly például az afrikai fotósok kiemelt vendégek voltak, az idei rendezvény túlzottan a „nyugati” fotográfiára fókuszált, Észak-Amerikán és Nyugat-Európán kívül jóformán alig érkeztek galériások. A közép-európai régióból is mindössze néhány galéria vett részt a rendezvényen, ezért különösen figyelemre méltó, hogy a budapesti Vintage 1999 óta immár sorozatban tizennegyedik alkalommal lehetett itt.

A nemzeti történelem darabjainak megőrzésére vállalkozó varsói Asymetria hangsúlyozottan az 1945 utáni lengyel fotókból válogatott. A stand falán piros betűk hirdették: Communism Under Construction. Bécsből két kiállító szerepelt: a történeti fotográfiákra – Brassaï, Frantisek Drtikol, Walker Evans képeire – szakosodott Galerie Johannes Faber, valamint a Párizsban először vásározó WestLicht, mely a bécsi akcionizmus bizarr hangulatú fotódokumentumait mutatta be.

Wiktor Pental: Ideal City, 1960 k.

Wiktor Pental: Ideal City, 1960 k.

A Vintage a magyar fotó legszebb hagyományaiból táplálkozik, a 20. század számos – főként itthon alkotó – fényképészét mutatja be. Így lehettek a standján többek között Aczél Márta, André Kertész, Kinszki Imre, Lőrinczy György, Maurer Dóra és Szendrő István munkái. Hasonló, a két világháború közti francia és közép-európai fotográfiára koncentráló a gyűjtőköre a párizsi Csaba Morocz Photograpiesnek. Ők a budapesti galériával nem vetélytársakként fogják fel a másik jelenlétét, sokkal inkább igyekeznek hozzájárulni egy közép-európai imázs, ha úgy tetszik, brand kialakításához. Ugyan korábban szerepelt a Paris Photón a Lumen és a Faur Zsófi Galéria is, de napjaink magyar fényképészetét nem mutatta be egyetlen kiállítóhely sem a 2012-es Paris Photón.

Kepes György: Cím nélkül, 1959

Kepes György: Cím nélkül, 1959

Ha galéria nem is, de egy remek alkotó képviselte a hazai kortárs fotót. Dezső Tamás úgy jutott el a rendezvényre, hogy gyakorlatilag nincsen fotós végzettsége, mindent a gyakorlatban tanult meg. Dezsőt leginkább Magyarország rendszerváltás utáni változása és változatlansága érdekli, hosszasan fotózta a kétes úton felemelkedett újgazdag elit fiataljait, a bontásra ítélt házakat és a benne élőket, de erdélyi tájakat és falusiakat is. Itthon jóformán minden díjat besöpört, Párizsban három képét a San Franciscó-i Robert Koch Gallery állította ki.

Dezső Tamás: Dump, 2012

Dezső Tamás: Dump, 2012

A rendezvény cáfolta majdnem minden kétségemet és félelmemet. A Paris Photo szakmailag magas színvonalú, egyben a műtárgypiacnak sem hátat fordító, professzionálisan megrendezett vásár, melyet a huszonhárom könyvkiadó által kínált fotótörténeti és fotóelméleti könyvek, albumok, dedikálások, beszélgetések és szakmai programok színesítettek. A nagyközönségnek az eredetiek helyett fotóművészeti kiadványok jutottak. A zárónapra elkapkodták David Lynch amerikai filmrendezőnek a kiállító galériák anyagából tallózó albumát (Paris Photo vu par David Lynch). Utóbbi az esemény médiabeli megjelenésében is hangsúlyos szerepet kapott, többek között nyilván a jövő tavasszal – első ízben – Los Angelesben is megrendezendő Paris Photo számára készítve elő a terepet.

Marc Domage: Paris Photo 2012

Marc Domage: Paris Photo 2012

Kérdés – és egyben feladat – az, hogy Közép-Európa és a magyar fotósok miként tudnának markánsabban megjelenni ebben a nemzetközi térben – legközelebb éppen a Los Angeles-i vásáron. Ez különösen szerencsés lehetne, hiszen a tengerentúli seregszemlén való megjelenés az észak-amerikai gyűjtők és intézmények felé tett óriási lépésnek számítana. Egyéni sikereket, mint például Dezső Tamásét, már fel tudunk mutatni. De a tartós áttörés, a magyar fotó „mainstreambe” kerülése csak egy határozott brandépítés mentén képzelhető el, amelynek köszönhetően egyszer talán beszélnek a Paris Photón a „budapesti iskoláról” is.

Bagi László

A Paris Photo 2012 a párizsi Grand Palais-ban november 15–18. között került megrendezésre. 

(A fényképeket a vásárt rendező Reed Expositions France engedélyével közöljük. A címlapon Marc Domage felvétele látható.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: