A tekintet kendőzetlen nyíltsága

Tárlatkritika: XY – Emberi méltóság és a MOME Generáció, LUMU, Budapest

Bognár Benedek: Execution of a moment II., 2011

A Mapplethorpe-tárlat után a látogatók egy újabb fotókiállítást láthatnak a Ludwig Múzeum harmadik emeletén. Noha ezúttal ifjú tehetségek kaptak esélyt a bemutatkozásra, tematikáját tekintve a két kiállítás nem áll távol egymástól. Az XY – Emberi méltóság és a MOME Generáció című tárlatra az egyetem jelenlegi és már végzett hallgatói pályázhattak, a megadott mottó pedig az emberi méltóság tágan értelmezhető és kissé nehezen megragadható fogalma volt. Ez a sokféleképpen interpretálható téma magyarázza, hogy a végül beválogatott mintegy negyven fiatal művész radikálisan eltérő koncepcióival szembesülhet a néző. Nem meglepő, hogy az emberi méltóság fogalmát a legtöbben az emberi arccal és testtel, a portré különböző típusaival kapcsolták össze. Ez a tendencia az, amely a sokféleség ellenére összefogja a kiállítást. Továbbá ez lehet az a kapocs is, ami visszavezet minket Mapplethorpe-hoz. Ahogy a világhírű amerikai fotóművész életművében is számos alkalommal – gondoljunk csak Patti Smith, a testépítők, illetve a meztelen fekete férfiak portréira –, a MOME tárlatán is az emberi test áll a fókuszban: a test szépsége, a test és a másik ember viszonya, a test bántalmazhatósága, felületként értelmezhető mivolta válik szinte tapinthatóvá a műveken. A továbbiakban az igazán sokoldalú kiállítás hangsúlyait és legizgalmasabb példáit fogom kiemelni.

A tárlaton fontos szerephez jutnak a családi kapcsolatokat bemutató portrék, életképek. Ember Sári Múzsa ebéd után című sorozatát már a Ludwig néhány napos, Curators’ Network – Critical Tinkeringhez kapcsolódó bemutatóján megtekinthette az éles szemű látogató. A letisztult, mégis rendkívül pontosan megkomponált portrék Ember Sári nagyapját ábrázolják, akit éveken keresztül minden vasárnap megörökített. A sorozat talán legszebb fotóján a nagyapa kádban fekszik, és csak a feje látszik ki. A fürdőszoba csendjében, a zöld csempés kádban szinte alvó férfi nyugalmat sugároz, ugyanakkor van ebben a harmóniában valami, ami már mindennek a végére, lezárására utal. A többi képből, amelyeken ásítás közben elkapva, majd egy takaróval lefedve látjuk a nagyapát, ugyanez a meditatív kiegyensúlyozottság árad. A fotós személyes kötődéséből eredeztethető érzékeny, de felkavaró nyíltság miatt a látogató ezeket a portrékat a terem elhagyása után sem felejti el.

Ember Sári: Múzsa ebéd után, 2009-2010

Hasonló módon hathat ránk Gyurkovics Anna Papa című sorozata. Itt még hangsúlyosabbá válik a vidékinek tűnő környezet és a szoba, azon belül is az ágy, amelyen egy férfi fekszik. Az ágy fölött látható képek helye, pontosabban azok nyoma, a kopott bútorok, az előző sorozat szomorú meghittségével ellentétben, itt valamiféle hiányt és magányt sugallnak, amelyet tovább mélyít, hogy a három képből csak az egyiken látható a férfi. A falakon ugyanakkor egy kereszt és egy Szűz Máriát ábrázoló festmény függ – a kereszténység jelképei felülírják a magányhoz kapcsolódó első benyomásunkat. A középső alkotáson a férfi csukott szemmel, a hátán fekszik, mintha fel lenne ravatalozva. Ezenkívül, talán a szoba nyomasztó hangulata is közrejátszik abban, hogy az apához fűződő viszonyt nehezen tudjuk értelmezni, és bizonytalanság fog el bennünket a művek kapcsán.

Gombás Bianca és Fátyol Viola az anyával való kapcsolat szoros és eltéphetetlen voltát ragadják meg eltérő szempontból. Gombás első fotóján egy anya és fia vacsoráját láthatjuk, a másikon intim ölelésüket: búcsúzkodásukat vagy épp találkozásukat. A zárt szobabelsőben, a külvilágot kirekesztve, kettesben elfogyasztott vacsora, valamint az ölelés pillanata voyeur mivoltunkat erősíti, hiszen két ember összefonódó, egymástól elválaszthatatlan életébe kaphatunk bepillantást. (A képek akkor is felkavaró erejűek, ha csak a művész honlapjáról tudjuk meg, hogy ezen fotósorozatában a börtönből szabadultak társadalomba való újra-beilleszkedésére kívánt reflektálni.) Fátyol Viola ezzel szemben beállított, erősen megkomponált fotókat állított ki. A fehére háttér előtt fehér ágyon ülő anya és lánya itt is egy intim pillanatban látható (mintha masszíroznák a másikat). Összetartozásuk szorossága a tapintásban, a testi kontaktusban fejeződik ki. A szimbolikus színhasználat még inkább nyomatékosítja a kapcsolat tisztaságát, ugyanakkor a fiatal és az idős test kontrasztot is alkot.

Gombás Bianca: Idegen, 2012

Bognár Benedek két fotója családi jelenetet ábrázol: a Jeff Wall-féle beállításokat idéző, Execution of a moment című fényképpáron karácsonyi, illetve születésnapi enteriőrt láthatunk, ahol a fotózás aktusa válik kulcsfontosságúvá. A karácsonyfa alatt „pózoló” gyerekek, illetve a szülinapos kislány is „kiég” az egyszerre villanó öt-hat vaku fényében. Bognár ironikus sorozata nemcsak a fényképezés megváltozott helyzetére utal, amelyben a fotó már-már tömegcikké és könnyen kezelhető, mindenki által létrehozható és megosztható produktummá vált, hanem a hasonló családi ünnepségek visszás voltára is, amelyben az ünneplést teljes mértékben felváltja a kényszeres dokumentáció. Fontosabb lesz maga az esemény külső, reprezentatív jellege, mint a fotó alanya. Említésre érdemes továbbá Kékesi Donátnak már a tihanyi ARTplaccon is bemutatott, Doll’s Whisper című fotósorozata, amelyben egy játékbabáé a főszerep. Kékesi a családi kapcsolatok elidegenülését még drasztikusabban ragadja meg: a filmszerű beállítások állóképeit idéző, pontosan megkomponált és már-már hűvösen letisztult fotók egy tragikusan végződő történetet vázolnak fel a szülők és „furcsa” gyermekük, a játékbaba között.

Bognár Benedek: Execution of a moment I., 2011

A kiállítás másik fő tendenciája a testre, mint felszínre, felületre helyezi a hangsúlyt. Nem Bettina Stigma című sorozata három fotóból áll, mindegyiken hátaktok láthatók, amelyek mintha analóg technikával, már lejárt és öreg filmre készültek volna: a testeket különböző foltok, „hibák” borítják be. Ám, ha jobban megnézzük a műveket, és ezt Nem Bettina honlapja is alátámasztja, kiderül, hogy tulajdonképpen különböző vírusok felnagyításai kerültek a testek képeire, ezáltal teremtve meg ezt a különös, megkettőzött felületet. A képek a nézőben további asszociációkat indítanak el – még akkor is, ha nem tudja, milyen vírusok mikrofotóiról van szó. A sorozat első darabján, az egész teret kitöltő háton a vörös foltok mintha himlőkiütések lennének. A középső képen pedig az ágyon fekvő, kövér női test furcsa, kékes fénybe kerül, és a hátán látható lila „pacákat” valamiféle erőszak nyomaival azonosíthatjuk. Ahogy azt a művész a honlapján kifejti, sorozatával arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy noha ezek a betegségek „láthatatlanok”, valójában mindig velünk vannak. Stigmaként hordozzuk őket magunkban, hiába próbálunk – ahogy a nekünk hátat fordító alakok sugallhatják – elfordulni előlük, tudomást nem venni róluk.

Nem Bettina: Stigma

Máté Balázs nagyméretű, fekete-fehér képekből álló, erősen kritikus hangvételű fotóegyüttese készítésekor már szó szerint is a fotó destruktív oldalát használta ki. A divatfotók közé tartozó Unmade_2011 című sorozatával, melyen fotómodellek arcát roncsolja égetéssel, karcolással és ragasztással, arra a divatvilágban uralkodó jelenségre reagál, amikor a modellek karaktere és valódi vonásai teljesen háttérbe szorulnak. „A smink, hajviselet, ruhák és végül az utómunka rétegei elrejtik a személyiségüket. Abban hiszek, hogy egy divatfotó akkor igazán jó, ha annak a modell is szerves része” – olvashatjuk Máté Balázstól a Fotoklikk.hu honlapon.

Máté Balázs: unmade_2011, 2011

A test reprezentációja gyakran összefügghet a test kitettségével is. Hodosy Enikő Te című projektjének központi képén szintén egy meztelen női hátat láthatunk, a bőrébe belevájódott kötélnyomokkal. Másik munkája egy sarokban álló lányt mutat, testén már nemcsak ráfotózott, hanem valódi, bántalmazásból is eredhető foltokkal. A művész a testi sérülés, vagy lelki trauma rendkívül nehezen megjeleníthető lenyomatait mutatja be. Ahogy a honlapján is összefoglalja: „Érdekel, hogy a belső traumák hogyan interpretálódnak vizuálisan (és fordítva). A sorozatot női szemszögből éleztem ki, hogyan szenvedünk el sérüléseket emberi játszmáink során, illetve a test, lélek, szellem nyomorultsága mennyire egymásból fakadó és összefüggő tud lenni.” Maga a jel a fizikai sérülésen túlmutató, mélyebb problémákra is utal.

Hodosy Enikő: Te, 2012

Ács Alíz Veronika Witch című, drótokra felcsipeszelt installációja a test bántalmazását a korábban elemzett személyes és intim környezetből „történeti” kontextusba helyezi át. Hátulról megvilágított printjei a középkori boszorkánypereket, a tűz- és vízpróbát, valamint a boszorkánysággal gyanúsított nők stigmáit idézi fel fekete-fehér, már-már kissé misztikus képeken.

A testtel kapcsolatos sorozatot azok a művek zárják, amelyek a szexualitással és a nemiséggel foglalkoznak. Darab Zsuzsa Tamás című portréja két fotóból áll: a hátsó egy férfit mutat, míg az azt fedő, pixelekre darabolt képréteg egy másik, nőinek tűnő arcot ábrázol (kifestett szemekkel és kirúzsozott szájjal). A valódi portrét a két réteg együttese teremti meg. A két külön, ám az elhelyezésből kifolyólag egyként értelmezett fotó, a női és férfi identitás átjárhatóságáról szól. Az egész-töredék kontrasztjával való játék során a transzszexualitás napjaikban oly gyakran tárgyalt kérdéseinek bonyolult pszichológiai folyamatára is asszociálhatunk.

Darab Zsuzsa: Tamás, 2012

Ugyancsak érdekes Standovár Júlia szárítókötelet idéző installációja, melyre halvány indigókék mintákkal telenyomtatott fehér atlétákat, kombinéket, női és férfi alsóneműket aggatott fel. Ha közelebb lépünk, észrevehetjük, hogy a ruhákon öltöző-vetkőző férfiak és nők, illetve hálószoba-jelenetek láthatók. Játékosságot kölcsönöz a műnek, hogy azokon a tárgyakon jelennek meg a képek, amelyek lekerültek az ábrázolt alakokról. Ugyanakkor a filmkockaszerű, többszörösen egymás alá nyomott képek alapján nem dönthető el, hogy vajon harmonikus idillbe, vagy nyomasztó, kihűlt kapcsolatba nyerünk betekintést. Kérdés marad az is, hogy a fellógatott ruhák segítségével a két ember közös múltjának elfojtott emlékébe, vagy megszokott, napi rutinjába, esetleg jövőjük felvillanásába pillanthatunk be.

Standovár Júlia: Cím nélkül, 2012

Végül érdemes kiemelni azon művészek munkáit is, akik sokkal markánsabb módon fordultak valamiféle társadalmi probléma, például a kisebbségi lét bemutatásához. Turós Balázs autistaportréi példamutatóak arra nézve, hogyan mutassunk be sallangmentesen egy ilyen összetett témát. A szimmetrikusan középre komponált, szikár, élesen megvilágított fotókon túlsúlyban van a kék és zöld szín, ami egyszerre kelt hideg, „kórházi”, ugyanakkor nyugtató hatást. Ahogy a figurák szinte a szemünkbe néznek – a tekintetek merevsége ellenére is – a néző már-már megszólítva érzi magát arra, hogy végiggondolja az autizmushoz fűződő viszonyát. Közel mégsem kerülünk hozzájuk, megmarad a távolság. A kiállítás egyik falán végigfutó, művészektől vett idézetekben Turós Balázs kommentárja is ezt a bezárkózást támasztja alá: „A magunk börtönében élünk.”

Turós Balázs: Autista, 2011

A tárlatot végigjárva eszünkbe juthat Emmanuel Levinas „Másik-fogalma”, amely szerint – egészen leegyszerűsítve – a Másik az, amely felett nincs hatalmam, akit nem uralhatok és nem tehetek tárggyá. Ez a másik az emberi arcban jut teljes kifejeződésre, abban az arcban, amely a „ne ölj” etikai parancsát közvetíti. Az emberi méltósághoz, az emberi élethez való legalapvetőbb jogban ez is benne rejlik – a tolerancia, az elfogadás, a másik mellett való együttélés lehetősége. A MOME fotósai hol ennek a megvalósulására, hol a kifordítására, hol pedig a másik elfogadásának kudarcára ébresztenek rá bennünket.

Gadó Flóra

Az XY – Emberi méltóság és a MOME generáció november 4-ig látható a Ludwig Múzeumban.

Képek forrása:

1. http://www.embersari.com/

2. http://biancagombas.blogspot.hu/

3. http://bbenedek.tumblr.com/

4. http://www.behance.net/gallery/Invisibledeath/4801243

5. http://blog.ludwigmuseum.hu/2012/10/ifju-tehetsegek-a-ludwigban/

6. http://www.behance.net/eniko

7. http://darabzsuzsa.tumblr.com/

8. http://youcanshoes.blogspot.hu/

9. http://www.trendguide.hu/?targyak/1073-targyak-autista-alkotoktol

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: