Setét, üres, határtalan (Színházkritika)

2012. november 30.

Csongor és Tünde a Nemzeti Színházban

„Romantikus fantasy” műfajmegjelöléssel került a Nemzeti Színház műsorára Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje Tengely Gábor rendezésében. A Nemzeti már jó néhány évad óta feladatának tekinti, hogy a 21. századi szemmel kissé ásatagnak tetsző klasszikusokat leporolja, és megpróbálja közel hozni a mai nézőhöz, elsősorban a tizen- és huszonéves korosztályhoz – és ha figyelembe vesszük az előadásokat látogató nézők átlagéletkorát, elmondható, hogy sikerrel jártak. Ezalól pedig a Csongor és Tünde sem kivétel. Mivel – akárcsak a Bánk bán junior vagy a Három nővér esetében – ezúttal is kötelező olvasmányról van szó, nem meglepő, hogy a nézőtéren rengeteg tizenévessel találkozni, sőt, itt-ott még általános iskolások is fölbukkannak, a javasolt 14 éves korhatár ellenére. A Csongor és Tünde természetesen nem gyerekdarab, és az előadás nem is kezeli gyerekként közönségét, sőt: kifejezetten érett, elgondolkodtató földolgozást láthattunk.

Olvass tovább »


Apokrif-szerzők más folyóiratokban (2012. november)

2012. november 28.

A Kalligram novemberi lapszámában Nyerges Gábor Ádám három verse (Mint őszig a lombok, Csak süketek, Megragad mélyén) és Turi Márton kritikája olvasható Viktor Pelevin Ananászlé a szépséges hölgynek című kötetéről: Variációk egy illúzióra, amelyet Oroszországnak neveznek. A Spanyolnátha 2012/5. számában Tinkó Máté Távollét, tündököl című versét, a Kulter.hu-n Kerber Balázs verseit (Gonzo a strandon, Gonzo a pályaudvaron) olvashatjuk. A Vörös Postakocsi Nagypál István két versét (Szymborska Prelude, Self Prelude) jelentette meg. Az Irodalomtörténet 2012/3. számában Lapis József, míg a Kortárs Online-on Eőri Brigitta kritikáját olvashatjuk Fráter Zoltán Hagyomány, hatás, iszony című tanulmánykötetéről: Füles könyv – fotelről, kosárról és azokról, akik benne vannak. A Literán Sós Dóra tudósít az Írószövetség Avantgárd Szakosztálya által szervezett Hang, költészet és közösség az új évezredben című konferenciáról: “Hangolás”. Az Ambroozia 2012/4. számában Turi Márton kritikáját olvashatjuk Vladimir Nabokov Király, dáma, bubi című regényének magyar kiadásáról: Tükör által sekélyesen. A Kulter.hu-n Fehér Renátó ír Václav Havel A szabadság igézete című esszékötetéről: A tisztesség otthonos nyüzsgése.


Gláser Diána versei (Online megjelenés)

2012. november 28.

Artemisz álma

karácsonyra lepkehálót kértem
babakocsiban eszméltem rá
nekem nem való éles fegyver
inkább tűröm a francia erkélyen
halványkék lavórban szédelgő pontyot
meg a hosszában kifeszített elsőbálozókat
sétáltatok kutyát kergetek nyulat én
mászóka sípcsontjai közt
meghúzom magam
jobb a békesség mondom
babakocsiban eszméltem rá

az ember

az ember figyel
fűcsomókat számol a vonatablakból
az ember hegyeket gyűr át
mint marék papírt
istent szegez a fára
az ember szagolja tenyerét
az ember emberektől fél
embereket szül
embereket imád
belőlük kövezett járdán tunkolja talpát
az ember tanul
az ember kódolt kakasokat kerget
az ember menekül
néha felsír mint a gyermek
néha felsikolt
másokat vigasztal
néha illemből embereket marasztal
az ember meddig marad még


Szalay Álmos drámája (Online megjelenés – 3. részlet)

2012. november 25.

Kedves Olvasóink,

az Apokrif történetében egyedülálló kezdeményezéssel úgy döntöttünk, az elkövetkezendő három hónapban, kéthetente vasárnaponként hat részletben közöljük szerzőnk, Szalay Álmos legutóbb bemutatott, a közönség és a szakma figyelmét egyaránt felkeltő drámáját, a  Tejjel, mézzel, Hitlerrelt. Korábban már ugyanezen elektronikus hasábokon olvasható volt Mihók Nóra Zsófia kritikája az előadásról, most pedig közreadjuk a darab szövegét, teljes terjedelmében. Alább következik a harmadik részlet.

Kellemes olvasást kíván,
(a szerk)

Tejjel, mézzel, Hitlerrel

– idill egy részben –

 

LENI:    Hol van a Führer?! (elcsuklik a hangja, elkezd pityeregni)

MAGDA:    (szorosan átöleli) Semmi baj, Leni kicsim, itt van valahol a házban. Van, aki már látta őt. (ad neki egy puszit, majd még egyet, majd még egyet, először csak vigasztalásnak tűnik, de egyre inkább erotikussá válik)

LENI:    (elhúzza magát) Nem ezt akarom!

MAGDA:    Egy anyára van szükséged!

LENI:    Bormann, maga biztos látta már ma a Führert!

MAGDA:    Ez az, koppints csak le magadról!

BORMANN:    Parancsol?

MAGDA:    Nácikurva!

LENI:    A Führert! Látta ma, ugye, itt van, nem veszett el örökre ebben a nagy házban, ugye?

BORMANN:    Maga az utolsó, akinek megmondanám.

HEYDRICH:    (egy lapos dobozzal tér vissza, arcán széles öröm) Társasjátékozzunk!

Olvass tovább »


A perui beszélő – Vargas Llosa világa (esszé)

2012. november 23.

Mikor Juan Carlos Onettit egy interjúban megkérdezték, hogy mi történt a fogsorával, a kínos kérdésre, tőle szokatlan humorral azt válaszolta: odaajándékoztam Mario Vargas Llosának. A történetet maga a nagy Mario meséli el az Utazás a fikció birodalmába című, Onettiről szóló könyvében, melynél szórakoztatóbb esszét nehezen tudok elképzelni. Vargas Llosa, a jóvágású latin-amerikai író, hetvenévesen (a fogsoros történet idején Onetti volt hetven) egy remek monográfiában emlékezik meg a nagy elődről, bemutatva, hogy leginkább egy vérbeli regényíró képes tudományos eszmefuttatásoktól mentes, mégis irodalmilag helytálló, olvasmányos értekező prózát írni – és ebben kétségtelenül a mi Szerb Antalunkra hasonlít.

Olvass tovább »


“Ha nekem időm lenne!…”

2012. november 23.

A FÉL Online-on Gál Soma tudósít múlt heti lapbemutatónkról: “Ha nekem időm lenne!…”


Kabai Csaba verse (Online megjelenés)

2012. november 21.

Impulzusmomentum megmaradás

A lázas porok közös izzásban egyesülnek; elindul egy lehetséges történet.

A nap morális aktorai rákot melengetnek.

Minden, ami történhetne, érdektelen lesz, mire megtörténne, mert megváltozva elmúlik, mielőtt ideérne.

Félelemtől bádogmerev arc, nyikorog, ahogy nagy nehezen mosolyra húzod a szád. Az eredmény persze amolyan félig vicsor, félig vigyor. Akár egy ismeretlen halott tollával írni; idegenül rideg.

Egy hét szó nélküli magány már a hangodat is elbizonytalanítja, mint aki szélütés után beszélni tanul újra.

Mert mély volt az éj és az én sekély bástyái csekély-bátran borultanak vala. Egyszemélyes szótár.

A játék vége mindig, akárhogy is fájdalom, noha a játék maga nem feltétlenül, sőt, igazán ritkán igényel fájdalmat.

Nem volt nagy játékos.

És reggel lett megint, és este majd reggel, és az aláhulló mazsolaszemekben él tovább, amit átéltünk.

Vannak arckifejezések, amelyek arc-mozdulatsorban értelmezhetők csupán.

Képzeletbeli beszélgetéseket folytatsz, képzeletbeli szituációkat élsz át. Abban a világban sikeres vagy.

Itt ködbe vetve döcög mankós bádogtested. Január tesped, mert a józan valóság ennél sokkal lassabb. Odaszáradnak a gondolatok a percre.

Sztalagmit torzó tested, melyre idővel idő-kő rakódik. A külsőd mégse a belső.

A romokból még akármi születhet, az alkotás önmanifesztáció; benne és általa az alkotó én fixálódik, miközben az alkotó egyén affirmatív bátorításban részesül. Az anyatípusú alkotó hiperideges, és nem is próbálja leplezni; az apatípusú feszültséget viccel el.

Az elmélet nem tár fel, hanem bezár, a lehetséges utakat egyetlen egyre szűkítve le.

Az elfeledettnek vélt arcok felelevenednek az elme viaszában, a régi történeteket a véletlen szövi át meg át.

Komótos műgonddal dörzsölsz sót a stigmáidba.