Szalay Álmos drámája (Online megjelenés – 1. részlet)

Kedves Olvasóink,

az Apokrif történetében egyedülálló kezdeményezéssel úgy döntöttünk, az elkövetkezendő három hónapban, kéthetente vasárnaponként hat részletben közöljük szerzőnk, Szalay Álmos legutóbb bemutatott, a közönség és a szakma figyelmét egyaránt felkeltő drámáját, a  Tejjel, mézzel, Hitlerrelt. Korábban már ugyanezen elektronikus hasábokon olvasható volt Mihók Nóra Zsófia kritikája az előadásról, most pedig közreadjuk a darab szövegét, teljes terjedelmében. Alább következik az első részlet.

Kellemes olvasást kíván,
(a szerk)

Tejjel, mézzel, Hitlerrel

– idill egy részben –

 

Szereplők:

Helena Calvery
George Calvery
Adolf Hitler
Eva Braun
Magda Göbbels
Joseph Göbbels
Szobalány
Martin Bormann
Reinhard Heydrich
Heinrich Himmler
Leni Riefenstahl

 

Helyszín:

Adolf Hitler nyaralója, a Berghof a Berchtesgaden melletti Obersalzbergben.

 

Idő:

1939 nyara

 

(1939 nyarán, a júniusi hónap vége felé járunk, az Adolf Hitler vezette új Német (egyesek által a Harmadiknak mondott) Birodalomban. Kellemes az idő, se nagyon meleg, se nagyon hideg nincs, de az esték és éjjelek már nem olyan hűvösek, mint néhány héttel ezelőtt. Fent a hegyekben viszont még kell a mellény, különösen, miután lement a Nap. Hitler obersalzbergi nyaralójának, a Berghofnak erkélyén is épp ilyen könnyű nyári ruhára felvett vékony tavaszi felsőben álldogál egy idős házaspár, Helena és George Calvery. Gyönyörködnek a tájban. Érthető, hiszen gyönyörű: olyan fenséges, amilyet ők hazájukban, Angliában, különösen London környékén nem igen látnak; ezek az Alpok: ha balra nézünk, német Alpok, ha jobbra tekintünk, ausztriai Alpok; tetejükön fehér kalap, amiknek felhős, jeges világuk mindig magával ragadta e ház urát. A házaspár kezében nemsokára baracklével dúsított martini landol két-két citromkarikával, felszúrva a horogkeresztes zászlócskákra, egy-egy szép és elegáns pohárban. Úgy állnak ott, mint Ádám és Éva kiűzetésük után száz évvel, szemlélve a Paradicsom változatlan fenségességét, aminek ők már nem részei. A szín fokozatosan telik meg fénnyel, az erkélyen álldogáló Helena és George mögött terpeszkedik a jókora emeleti konferenciaterem. Nagyon elegánsak mindketten. Sőt, szépek.)

 

HELENA CALVERY:    Gyönyörű, ugye, George? Gyönyörű.

GEORGE CALVERY:     Mesés. Mesés és méltó közeg.

SZOBALÁNY:    (nesztelenül belép szobalány-ruhában, kezében egy tálca) Mrs. Calvery, Mr. Calvery! A frissítőjük.

HELENA:    Micsoda kedvesség! (elveszi mindkettőjük frissítőjét, az egyiket George-nak adja)

SZOBALÁNY:    A Führer küldi.

GEORGE:    (viccelődve) Ki más küldené, nem igaz?

SZOBALÁNY:    Hm. (távozik)

HELENA:    (a tájat bámulja) Csillámló idill. Te jó isten!

GEORGE:    (érzi, hogy a Szobalánynak mondott vicce nem sült el jól, így utána szól) Merthogy…

HELENA:    Hagyd már, George!

GEORGE:    …jó hogy nem maga küldte, érti! Így értettem! (de a lány már távozott – George kirobban) Zavarban vagyok! Értsd meg, hogy zavarban vagyok!

HELENA:    Ne mondd ki! NE – MONDD – KI!

(Belép Eva Braun. Gondterhelten és szomorúan lehuppan egy fotőjbe. Nem mondd semmit. George odafordul a martinijével, megrázza hosszú fehér haját; mondani készül valamit.)

HELENA:    Ne flörtölj. (George visszafordul) Micsoda idill.

(Eva Braun megszólal – most tudjuk csak meg, hogy részeg.)

EVA BRAUN:    BÁL VAN!


GEORGE:    (suttogva Helenának) Ó, te jó ég!

(A házaspár rejtve odapillant az ifjú és részeg nőre. Belép a Szobalány, Eva-hoz siet, valamit súg a fülébe, aki jól érthető hangon válaszol neki.)

EVA:    Ó, nem, Ellie! Én ahhoz túl modoros vagyok! Ez nekem meg van mondva!

SZOBALÁNY:    (halkan) Ő kéri.

EVA:    (a sírás határán) De már megmondta, hogy túl modoros vagyok! Nem értem. Akkor nem vagyok túl modoros?

SZOBALÁNY:    Csak egy asztali köszöntőről van szó.

EVA:    Pláne! Egy asztali köszöntő! Az komoly dolog, Ellie! Egy asztali köszöntő! Annyi ember előtt! Annyi nagy ember előtt!

SZOBALÁNY:    Semmi több, csak egy…

EVA:    Mi vagyok én, színésznő?!

SZOBALÁNY:    De hát ön, Eva kisasszony, nagysz…

EVA:    Nem, Ellie! Te vagy modoros!

SZOBALÁNY:    Rendben, Eva kisasszony.

EVA:   Egy tanár lánya vagyok. Szőke vagyok. Proli vagyok. Miért én?

SZOBALÁNY:    Nem tudom, Eva kisasszony. Nem tudom. (távozik)

EVA:    (azzal visszahuppan a fotőjbe és nemsokára elalszik)

GEORGE:    (megborzong) Kicsit hűvös van.

HELENA:    Nem. Nincs hűvös.

GEORGE:    (visszarendeződik, már nem is borzong)

(Martin Bormann csörtet be teljes díszben, keres valakit, nem találja, tehát kisiet.)

HELENA:    Milyen lassan telik itt az idő.

GEORGE:    Mint egy üvegbura alatt.

HELENA:    Milyen unalmas.

GEORGE:    Figyeld. Egyre unalmasabb.

HELENA:    Minden mondattal.

GEORGE:    Hegyek.

HELENA:    Sok hegy.

GEORGE:    Magas hegyek.

HELENA:    Túl magas hegyek.

GEORGE:    Nem is tudom, mikor jöttünk.

HELENA:    Én sem tudnám megmondani.

GEORGE:    Mindjárt elalszom.

HELENA:    Szellő. Végtelen szellő, George. Itt végtelen szellő fúj.

EVA:    Bazmeg.

(George és Helena hátrafordulnak.)

Milyen hegyekről pofáznak? Én tudok angolul! Ám!

GEORGE:    A kisasszony részeg. Arról beszéltünk csak, milyen szép ez a táj.

HELENA:    Ön nem élvezi? (ezzel elindulnak Eva-hoz, és helyet foglalnak körében)

EVA:    Én okádni tudnék. Szoktam is okádni.

GEORGE:    Valami gubanc lehet a gyomrával, nem? Pedig olyan kedves lánynak tűnik, nem úgy, mint a nagynéném! Annak is voltak gubancok a gyomrával. Kényes volt neki. Nagyon kellemetlen asszony volt, mindig búskomor és elégedetlen.

EVA:    Azannyát.

HELENA:    És tudja, aki sokáig elégedetlen, az előbb-utóbb gonosz lesz.

EVA:    Hát, ja.

GEORGE:    Ez így van. Aki sokáig… az előbb-utóbb… előbb… vagy utóbb…

EVA:    Jézusom. Minek ennyit beszélni? Élni kell. Bassza meg, nem vagyok kisminkelve. Rendbe hozom a pofámat, mert így nem állhatok emberek elé. Elnézést. (elindul)

HELENA:    (Georgnak, bizalmasan) Talán a gyermeke?

MAGDA GÖBBELS:    (belép, Eva után bámul) Mi gyűlöljük egymást.

EVA:    (megtorpan, megfordul) Magda!

MAGDA:    Unicum, vodka, altató, almalé?

EVA:    Minden szar együtt. (odamegy Magdához, és megöleli, Magda nem öleli vissza)

MAGDA:    Büdi vagy. Menj, és fürödj meg. Ma te mondod a tósztot.

EVA:    Okádnom kell, Magda. Nem mondhatom én az asztali köszöntőt.

MAGDA:    Ugyan már. Nagylány vagy. A Birodalom első nője.

EVA:    Te vagy a Birodalom első nője.

MAGDA:    Hát akkor én vagyok a Birodalom első nője.

EVA:    Bármelyik pillanatban elokádhatom magam, nem mondhatok tósztot! (elsírja magát)

MAGDA:    (még csak meg sem veregeti a hátát) Ugyan, ne bőgj már. Jó dolgod van. Egy nagyon kicsike sárga madár vagy.

EVA:    Ments meg. (tétova mozdulattal megölelné Magdát, de az nagy ívben tesz rá, és így a viszonzatlan mozdulatból majdnem elesés lesz – Eva végül ott guggol Magda előtt) Ments meg, Magda!

MAGDA:    Bűn, amit beszélsz, Eva, tudod, ugye? Bűn!

EVA:    Magda, te olyan erős vagy!

MAGDA:    Megmenteni Eva Braunt? Mitől? Még a gondolat is…

EVA:    Attól a kurva tószttól!

MAGDA:    Csodaszép vagy, Eva Braun. Virulsz. Csillogsz, mint egy karácsonyfadísz. És ma te mondod a tósztot. (elindul, jó kedélyűen)

EVA:    (feltápászkodik és elindul kifelé)

MAGDA:    Micsoda tószt lesz az! (el)

MARTIN BORMANN:    (becsörtet, és keres valakit, nem talál – lehuppan oda, ahol az előbb Eva Braun szunyókált) Azt a rézfánfütyülő rézangyalát neki.

(George és Helena kissé zavarba jönnek az ismeretlen férfi láttán, próbálnak kacagni, ami inkább göcögés lesz, hiszen nem értik a kifejezést.)

HELENA:    Van ennek angol hmm megfelelője?

BORMANN:    Parancsolnak? Ja! Angolul? Hú. Rézből készült angyalka fütyül a rézből készült fán. Valami ilyesmi. De így nincs értelme.

GEORGE:    Rézangyalok a rézfán! No! Ez tetszene a hallgatóimnak. Tudja, leíró nyelvészetet tanítok Londonban. Meg Bristolban. Hát igen, Bristolban is tanítok, de azt annyira nem szeretem.

BORMANN:    Á, értem. Nagyszerű! (megközelítőleg három deci vodkát önt ki magának) Nagyszerű. (megközelítőleg két és fél decit megiszik belőle) Anyám azt mondta nekem mindig, fő a mérték. És anyámnak többször volt igaza, mint nem.

HELENA:    Az anyák már csak ilyenek.

BORMANN:    Igen. Maguk zsidók?

HELENA:    George-ban talán van egy kis cseppnyi, igaz George, drágám?

GEORGE:    Igen, állítólag volt egy nagyapám, aki megveszett a zsidó lányokért. Tetszett neki az orruk. Tudja, szép, ívelt orruk van a zsidó nőknek, és dús fekete hajuk. A nagyapám megveszett értük. De rajtam nem látszik! (jót kacag a viccén) Maga hogy van a zsidó nőkkel?

HELENA:    George nem túl tájékozott a világpolitikában, ő csak a leíró nyelvészetben tájékozott, a színházban, az angol és a skandináv irodalomban.

BORMANN:    Nem tudtam, hogy maguk zsidók.

HELENA:    Ó, nem. George csak a nagyapjáról mesélt, aki szeretett zsidó nőkkel hálni. Mindössze ennyi a történet.

GEORGE:    Volt egy zsidó barátom, úgy hívták, hogy… hogy…

HELENA:    George, ne most, ne most…

GEORGE:    Nem tudom, már hogy hívták, p betűvel kezdődött a neve. Ő egy rongyos kis zsibárus volt, még kölyök korában kezdte, aztán szorgalommal és kitartással most az egyik legjobban működő műkereskedő házat viszi Nothing Hillben. Gyönyörű dolgai vannak.

HELENA:    Igen, ő nagyon kedves ember.

BORMANN:    Nos, ezt a történetet majd ne meséljék el vacsora közben, és egyáltalán, a nagyapja viselt dolgairól se ejtsen szót, Mr…

GEORGE:    (lelkesen kezet fog) Calvery! C-vel az elején és y-nal az…

BORMANN:    Különösen ne a Führer füle hallatára. Ő érzékeny az ilyesmire. Régóta…

HELENA:    Régóta? (zavarában felkacag)

BORMANN:    Régóta foglalkoztatja ez a kérdés.

HELENA:    A zsidó kérdés?

(Joseph Göbbels lép be a terembe, erőteljesen sántít – siető mozdulataiból ítélve keres valakit, és tényleg.)

JOSEPH GÖBBELS:    (sietősen) Isten hozta magukat! Önöket a híres angol vendégek! Mindenki magukról beszél, de mindenki! Már napok óta várjuk önöket, és találgatjuk, hogy vajon milyenek lesznek majd. Hát most itt vannak. És nagyon kellemes, visszafogott és szerény kisugárzásuk van, ami engem mindig levesz a lábamról.

BORMANN:    Miért ad ilyen magas labdákat, Göbbels?

GÖBBELS:    Megtiszteltetés, micsoda megtiszteltetés! Hogy szolgál az egészségük egyébként?

HELENA:    Hát…

GÖBBELS:    Jaj de jó, hogy itt vannak! Kedves Bormann, Magdát keresem, látta valahol?

BORMANN.    Itt suhant le-föl az imént még.

GEORGE:    Á, a maga felesége Magda?

GÖBBELS:    Igen. Az én szeleburdi asszonykám…

GEORGE:    Elment fürödni. Egy Eva nevű lánnyal fürdenek, vagy valami ilyesmit mondtak.

GÖBBELS:    (lefagy) Magda együtt fürdik Eva Braunnal?

HELENA:    Dehogyis mentek együtt fürödni, George! Magda asszonyság elküldte a kis szőke, ezek szerint, Eva-t, hogy fürödjön meg, mert nem találta elfogadható illatúnak.

GÖBBELS:    Micsoda?!

GEORGE:    Igen. Volt benne igazsága. Szegény lány.

GÖBBELS:    (leül egy székre, és gondolkodóba esik) Nem értem Magdát.

BORMANN:    Igyon egyet, Göbbels. (önt neki egy pohárral)

GÖBBELS:    Nem kérek, köszönöm. (lehajtja) El akarok válni.

BORMANN:    Nem válhat el.

GÖBBELS:    Annyira gyűlöl.

BORMANN:    Ne öntse ide nekem a szívét, itt vannak a vendégek. Kelljen szépen föl (kihúzza Göbbels alól a széket), keresse meg a nejét, gondolkodjon az élet nagy kérdésein, hiszen úgysem válhat el tőle. Haladjon, kérem és szedje össze magát a vacsorára!

GÖBBELS:    (elkeseredetten távozik)

BORMANN:    Na! Így kell elejét venni egy érzelgős jelenetnek. Szóval. Hol tartottunk? Igen. A Führer füle hallatára ne mondjanak ilyesmiket.

GEORGE:    A Führer füle! (nagyon tetszik neki ez a szókapcsolat, meg is kacagja)

HELENA:    (suttogva) Szóval ne pofázz, George.

BORMANN:    De sok dolgom van még… (feláll és távozik)

(Reinhard Heydrich és Heinrich Himmler érkeznek, halkan, de kedélyesen beszélgetve.)

HEYDRICH:    Azt mondtam neki, nem baj, vérezzen csak el a mocskos disznó. Micsoda mocskot csinált a cellájában.

HIMMLER:    Mit tettek vele?

HEYDRICH:    Belelövettem a végbelébe.

HIMMLER:    Precíz.

HEYDRICH:    Persze, nem halt meg azonnal. Hangosan visított két éjszakán át. Üvöltött, és minden összevérzett. Ömlött a seggéből.

HIMMLER:    Jaj. (egy olajbogyót pottyant az italába)

HEYDRICH:    Én meg azt mondtam: „Ne mossátok le a vért a cella faláról, ne mossátok le! Jól van az úgy. Lássa a következő disznó, hogy mi nem viccelünk!”

HIMMLER:    Zseniális, Heydrich. Az én vasöklű árja Góliátom!

HEYDRICH:    (megpillantja a házaspárt, akik meredten hallgatták az előbbi párbeszédet – Heydrich odalép Helenához, kezet csókol neki, majd kezet fog George-dzsal is, Himmler ebben a sorrendben ugyanezt teszi) Megtiszteltetés, ha új arcokat köszönthetünk a Führer meghitt közegében.

HELENA:    Ó, nekünk a megtiszteltetés.

GEORGE:    (aki még mindig nem tért egészen magához az előbbi párbeszéd után, kissé zavarban van, és máris talál egy történetet, ami segítségére lesz ebben a szorult helyzetben) Volt egy nagybácsikám, aki farba lőtte az egyik lovát véletlenül. Szegény ló, hát… meghalt.

(Némi zavart, martini-kortyolgatós csönd múlik el.)

HIMMLER:    Milyen szép időnk van, nem igaz? A felhők szinte összefolynak, mint egy nagy, hófehér dunyha. Imádnivaló.

HEYDRICH:    Hegedülnék, szívem szerint.

HELENA:    Ó, egy fess katona, aki tud hegedülni!

HIMMLER:    Heydrich barátom kiváló hegedűművész. Már az édesapja se volt akárki. Ő is nagyszerű zenész volt.

HEYDRICH:    A papát nem múlhatom felül.

HELENA:    A papáinkat sosem múlhatjuk felül.

HIMMLER:    (elkezd kuncogni – nem bírja abbahagyni – a dolog már nagyon kínos – a kuncogás valami rettentő rekeszizom-fájdalommal párosul – valami bizarr sírással keveredik, aztán jön a fulladás, és aztán… mintha elvágták volna) Milyen igaz.

HELENA:    Ó te jó ég. A szőke kislány is rosszul volt az imént.

HIMMLER:    Ó.

HEYDRICH:    Én vívok is!

GEORGE:    (a meglepődéstől félrenyeli a martinijába pottyantott olajbogyót) Hogy? Vív?

HEYDRICH:    Vívok! Jó vívó vagyok. Sokat győzök. (rácsap a térdére)

GEORGE:    (bámulja a megcsapott térdet) Nagyszerű!

HEYDRICH:    Odacsapok. Odavágok.

GEORGE:    Ó! (felpattan, és martiniját megmarkolva inal az erkély felé, kiszellőztetni a fejét)

(Magda betoppan egy pillanatra.)

MAGDA:    Ebben a rohadt házban senkit nem lehet megtalálni! (el)

*

folytatása következik: 2012. november 11-én

6 Responses to Szalay Álmos drámája (Online megjelenés – 1. részlet)

  1. […] Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész) […]

  2. […] Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész) […]

  3. […] Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész) […]

  4. […] Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész) […]

  5. […] Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész) […]

  6. […] illetve a kortárs fiatal irodalom, úgy vélem, egyik csúcsteljesítményének számító drámaszövegének közlésében is részem lehetett. Nem csoda hát, hogy elfogult helyett elfogódott izgalommal […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: