Szirmai Péter kisprózái (online megjelenés)

A tanultak használhatósága

Kezem

Kezem hajnalban végigsimít az arcomon; belenézek a könyvszekrény üvegébe; szemem alatt ráncok, fáradtság nyoma. Kezem ruhát ad rám, a konyhában kávét készít, összedob valami könnyű reggelit. Fél óra múlva kapkodva rántja rám a ruhát, könyvet tesz a táskámba. A HÉV-en a táska végét fogva nyugszik meg. Kezem, anyám keze, barna, finom bőr, hosszúkás ujjak. Láthatóan szellemi munkára termett. Megfordítom, hogy a tenyerem néz felém. A csuklómnál, a finom bőr alatt, két ér kéklik. Egy pillanatra árnyék vetül rá, de tovább is libben, és megint fény borítja be.

Kezem sosem fárad. Tudja, végig kell csinálnia a napot. Egyszerre csodálom és megvetem szolgálatkészségét. Könyvet vesz elő, hárompercenként lapoz. A Batthyánynál összecsukja a könyvet, visszacsúsztatja a táskába. A metró le- és feljárónál bérletet mutat be, a céges bejáratnál belépőkártyát. A munkahelyen teát készít, ügyiratokat lapoz. Délig meg sem áll. Az étteremben tálcát, szalvétát, evőeszközöket vesz el, tálcára rakja a kiválasztott ételt, a pénztárnál fizet. Az asztalnál negyed órán át csendesen dolgozik: vág, szúr, szájhoz emel. Ebéd után újra teát készít, ügyiratokkal matat. Aztán, munka után, megint kilépőkártya, bérlet, könyv. Otthon kenyeret szel, vajat ken, felvágottat helyez a kenyérre. Vacsora után, egészen késő estig, megint könyvet lapoz. Elalvás előtt megmosdat, altatót helyez a számba. Reggelig a párna alatt pihen.

Utálom a kezem. A nagy gépezetben való részvételem fenntartását szolgálja. S ebben a szívem és az agyam is hibás. Ahelyett, hogy az agy ráparancsolna a szívre: ne verj tovább. Ne küldj vért az artériákba. Csendesedj el. Hagyd magára a kezet. Hadd szürküljön el végleg.

A tanultak használhatósága

A munkahelyemre tartok. Elsuhan mellettem valaki, zsebéből kis papírfecni hull a betonra. Megyek tovább, megy tovább, nem állok meg, nem áll meg, de rögzül az agyamban a földön heverő papír látványa. Most menjek vissza, nézzem meg, hogy mi az, vagy fussak utána, és szóljak, hogy elvesztett valamit? Lehet, hogy csak egy papír zsebkendő, vagy egy bolti blokk, és kinevetne, vagy azt hinné, ki akarok kezdeni vele. De mi van, ha mégis egy fontos irat volt, vagy egy személyes kapcsolatot eldöntő levél? Lehet, hogy ez az egész „elvesztés” egy jel, hogy ha nem vigyáz, tényleg elveszíthet valamit, valami fontosat, s ha utánaszaladnék és felhívnám a figyelmet rá, tehetne érte, hogy megakadályozza, hogy a jel által jelölt valami rossz megjelenjen az életében. De lehet, hogy ez a legrosszabb gondolat, ami eszembe juthat, mert nem avatkozhatok bele egy másik ember karmájába. De lehet, hogy karmánk összekapcsolódik, és most rendezni lehetne a múltbeli tartozás egy részét. De lehet, hogy ez a karma-dolog nagy ostobaság, és, egyébként is, az állomáson ott várja a barátja, vagy a férje, aki előrement valami miatt. Nem érem el a HÉV-et, amire ő még éppen felugrik, és különben is, az ellenőrök kérik a jegyemet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: