Költészet éjszakája a Nyitott Műhelyben (programajánló)

2010. május 30.

Június 2-án, szerdán este 19 órakor kezdődik a Költészet éjszakája a Beszélő szervezésében, a Nyitott Műhelyben (Bp. XII. ker., Ráth György u. 4.). Idén először egy Apokrif-szerző, Nyerges Gábor Ádám is felolvas, Ayhan Gökhan, Babiczky Tibor, Csengery Kristóf, G. István László, Győrffy Ákos, Harcos Bálint, Jász Attila, K. Kabai Lóránt, Kálmán Gábor, Kiss Judit Ágnes, Krusovszky Dénes, Magyar László András, Mesterházi Mónika, Nádasdy Ádám, Necz Dániel, Petrence Sándor, Szabó Marcell, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc, Szöllősi Mátyás, Szűcs Teri, Tábor Ádám, Tatár Sándor, Várady Szabolcs és Vörös István társaságában.

*

A Litera beszámolója az estről ide kattintva olvasható.


Apokrif-szerzők más folyóiratokban (2010. május)

2010. május 28.

Az Irodalmi Jelen legutóbbi frissítésében Kántás Balázs számos Paul Celan-versfordítását, illetve Nyelvbe zárt jelentés című esszéjének első és második részét olvashatjuk. Az Irodalmi Szemle legfrissebb számában Palágyi László versei olvashatók, ezek online is elérhetők. A Palócföld májusi számában Nyerges Gábor Ádám Szemeszterek a purgatóriumban című verse olvasható.


Képírás: 2010/2 (folyóirat-ajánló)

2010. május 26.

Megjelent a kaposvári Képírás folyóirat idei második száma. A megújult külsővel jelentkező internetes periodika virtuális hasábjain ezúttal különleges, finn irodalmi összeállítással találkozhat az olvasó, mégpedig Tommy Tabermann, Sirkka Turkka, Juha Itkonen, Edith Södergran és Mirkka Rekola verseivel, illetve Sofi Oksanen, Rosa Liksom és Leena Krahn prózai műveivel. Mindezek mellett, immáron szokás szerint a friss számban is fellelhetők még esszék, recenziók és képzőművészeti alkotások.


Palágyi László: Határon innen – könyvbemutató (programajánló)

2010. május 24.

Értesítjük minden Kedves Olvasónkat és minden érdeklődőt, hogy Palágyi László Határon innen című kötetének bemutatója az előre meghirdetett, 2010. máj. 26-i időpont helyett a rákövetkező napon, 27-én, csütörtökön kerül megrendezésre, 18 órától, a Szabad az Á-ban. A szerző beszélgetőtársa Tamás Péter lesz, a zenéről Hauptricht Tamás gondoskodik. Az esetleges kellemetlenségekért a szervezők nevében is elnézést kérünk, mindenkit szeretettel várunk.


Képes Gábor: A legújabb nemzedék antológiái

2010. május 23.

Mint korábban már említettük, a Szépirodalmi Figyelő 2010/2. számában Képes Gábor írt recenziót a Hús és sakk illetve a Beszámított veszteség antológiákról. A szöveget, ígéretünkhöz híven, a Szépirodalmi Figyelő szerkesztőségének felhatalmazásával másodközlésben tárjuk olvasóink elé, alább.

Olvass tovább »


Palágyi László versei (exkluziv könyvheti előzetes – II.)

2010. május 20.

Mint azt már a Kiadványok lapon is jeleztük, idén két apokrifos szerző is kötettel jelentkezik az Ünnepi Könyvhéten. Ezúttal Palágyi László Határon innen címen, a Napkút kiadó gondozásában hamarosan megjelenő első kötetéből közlünk két, ezidáig meg nem jelent verset. Lapunk rendszeres szerzője, Palágyi László május 27-én, csütörtökön, 18 órakor, a Szabad az Á-ban mutatja be kötetét a Nagyérdeműnek. Beszélgetőtársa, az esemény házigazdája Tamás Péter lesz. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

Könyvheti előzetes:

Indulás

álomtalan éjjel után megálmodott reggel
havazás varrta össze a várost
sárban feslik föl a fehér szövet

távozóban belém kap a tejfogú hajnal
a legtöbbet késett vonathoz megyek

zsebemben tűnnek el tenyerem vonalai
egy hátizsákba belefér a legnagyobb gondolat

hóember minden érzés
amiben csak egy gyerek bízhatott
lépéseim megenyhült felhők a tiszta ég alatt

a második személy

betelt a pohár
púposra
karavánok vártak már

elszakadt az art-húr
lecsengett a rím-bódulat
amitől minden olyan kába volt
míg el nem mentél Afrikába

kijátszottak téged a szavak
minek ezt erőltetni? – kérdenéd te
de nincs már az a hely ahol te vagy
a második személy én vagyok

*

(Nyerges Gábor Ádám Helyi érzéstelenítés című kötetének előzetese itt olvasható.)


Nyerges Gábor Ádám versei (exkluziv könyvheti előzetes – I.)

2010. május 19.

Mint azt már a Kiadványok lapon is jeleztük, idén két apokrifos szerző is kötettel jelentkezik az Ünnepi Könyvhéten. Most Nyerges Gábor Ádám Helyi érzéstelenítés címen, az Orpheusz kiadó gondozásában hamarosan megjelenő első kötetéből közlünk két, ezidáig meg nem jelent verset. A könyv két-három héten belül, 1800 ft-os áron lesz megvásárolható, több könyvesbolt mellett az Írók Boltjában is. Lapunk szerzője, szerkesztője, Nyerges Gábor Ádám június 5-én, szombaton, 12 órától dedikálja első kötetét, az Orpheusz-FISZ standnál. A dedikálásra minden kedves olvasót, vásárlót, érdeklődőt szeretettel vár a szerző.

Könyvheti előzetes:

Vadászat

mindent vesztve megsebezve
fekszik az állat
hang nélkül csak megszokásból
szidja az anyádat

nem is ordít úgy lövöd le
csak alszik mélyen
ma hatodszor ölöd már meg
hogy jobban féljen

Dies irae

nem mozdul a néni
az ágyon
magában felsikít
alatta a vászon

még nem vihetik el
hűteni
vagy a másvilágra –
nem adja az itteni

A szobában a többi beteg
se mozdul vagy beszél
így osztoznak kínjában
a friss halottnak.

tömegsír

*

(Palágyi László Határon innen című kötetének előzetese holnap következik.)