Gonoszkodás minőségbiztosítási okokból

2017. október 20.

Az RS9 Színház Folyóügye mindennapi, kellemetlen, abszurdig felfokozott pillanatokon keresztül mutatja be az emberi természet kétarcúságát. Braun Barna jelenetfüzérében a karakterek különböző helyzetben válnak hol áldozattá, hol elkövetővé. Pedig a történet csak egy átlagos munkanap reggelén kezdődött, amikor a szerzőt egy behajtáskezelő cég operátora arra kérte, azonosítsa magát.

Fotó: Olajos Ilka

Fotó: Olajos Ilka

Olvass tovább »


Feketemosó: #MeToo

2017. október 18.

feketemoso-uj-kozepes

Felállt a hátamon a szőr, mikor először meghallottam ezeket a mondatokat több férfi ismerősömtől: „De nektek, nőknek ez tetszik.” vagy „Nem tudjátok kezelni a bókokat”. Ez nem bók. S nem, cseppet sem tetszik. Nem rak hozzá az önbecsülésemhez, inkább elvesz belőle. Sokkal több vagyok, mint a testem. Néha úgy érzem, hogy a melleket, a feneket, a hosszú hajat szeretném leszerelni magamról. Hogy csak legyek, minden szexuális maszlag nélkül: csak én magam. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját.
Olvass tovább »


A nosztalgia ötven árnyalata

2017. október 17.

Gucsa Magdolna esszéje Kovács Olívia festményeiről
(Megjelent az Apokrif 2017. őszi lapszámában)

Kovács Olívia: Most/Volt I, 2017, olaj, vászon, 30 × 40 cm

A nevetés és felejtés könyvében meséli el Milan Kundera egy különös fénykép történetét. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezető megjelenik egy prágai barokk palota erkélyén, hogy győzelmi beszédet tartson. Hozzá legközelebb Vladimír Clementis áll, aki gondoskodóan Gottwald fejére teszi szőrmesapkáját, meg ne fázzon a későbbi csehszlovák államelnök. Négy évvel később Clementist árulással vádolják és felakasztják, a képről pedig leretusálják, csak a szőrmesapka emlékeztet a bukott pártfunkcionáriusra. Ahogy végignéztem nemrég a Kelet Kávézóban Kovács Olívia „fotóalbumát”, leginkább a szőrmesapka mögötti kéz, a rendszer nyomainak hiánya ötlött szembe a hetvenes–nyolcvanas évekre jellemző díszleteken. Nincs a Kádár-korszak címere a művház színpada felett, sehol egy templom – nyilván a család életét nem a keresztelő, elsőáldozás vagy templomi esküvő mérföldkövei szervezték közös történetté. Ha a saját, leginkább persze digitális albumomat pörgetem végig, akkor képről-képre beszüremlik a közélet egy-egy momentuma a magánélet intim atmoszférájába: rendre ott van a háttérben egy, a kétezres években elpanamázott, felállványozott homlokzatú épület a Belső-Erzsébetvárosban, egy Soros-plakát, egy ugrótorony. Kovács minden bizonnyal nem maga retusál, egyszerűen a családi fényképekről hiányoznak azok az attribútumok, amelyek konkrét jelölői volnának annak a politikai rendszernek, amelyben a fotók készültek, amelyre rábólintott a nagyszülők generációja: jó, hát akkor itt fogunk élni. S tulajdonképpen éppen ez a jellegzetesség, a politikum hiánya – s a képekből szintén leszűrhető, kispolgári jólét – teszi a kádári alku pontos képi metaforáivá a festő olajképeit.

Olvass tovább »


Fazekas Júlia: Tükörmozaik – az én osztottsága Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében (tanulmány)

2017. október 16.
Nádas Péter (fotó: pim.hu)

Nádas Péter (fotó: pim.hu)

A tükör motívuma végig jelen van Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében. Sokszor teljesen hétköznapi funkciót tölt be, máskor szimbolikus jelentés társul hozzá.i „A tükröt, a középkori szimbólumrendszer hívságokra utaló elemét, a barokk előszeretettel alkalmazta az érzékek megcsalására. Csak úgy tűnt, mintha új teret nyitna, s így »álajtónak« tekinthetjük. Pedig lehet valódi ajtó is, ha az önmagunkkal való szembesülés szimbólumaként bensőnk rejtett termeibe vezet”ii – írja tanulmánya elején Ráfi Dénes. A tükör az önmagunkkal való szembesülés eszközeként jelenik meg a regényben, a mutatott kép és az azzal való azonosság, az attól érzett különbség, a kép elfogadása válik kulcsfontosságúvá. A tükör a műben központi szerepet betöltő problémához kapcsolódik, az identitás kérdéséhez. Scheibner Tamás a szexualitással kapcsolatban írja, hogy a „regény szereplői éppen ezt, személyiségük határait próbálják kitapintani. […] Nincs olyan számottevő alakja a műnek, aki ne küszködne sokrétű identikus válsággal.”iii

Olvass tovább »


Vajna Ádám novellája (archív)

2017. október 14.

Háború, béke, iskolaudar

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Az iskolaudvaron mindig a kicsiket öltük meg. Azt szerettük, ha a halálos lövés után egyből lezuhannak a földre. Kedvencünk a másodikos Dávidka volt, aki el merte úgy dobni magát, hogy nem tompította karjával az esést. Büszkék voltunk rá, hogy velünk játszik, bár nem mondhattunk neki soha, mert az ilyenfajta érzelgősség megingatta volna hadi tekintélyünket. Aztán voltak olyanok is, akik nem feküdtek le a földre, mert attól féltek, hogy ha sáros lesz a ruhájuk, akkor kikapnak otthon. Őket elneveztük a franciáknak. Nem szerettük a franciákat, mert meggyalázták a halál szépségét azzal, hogy miután elestek a csatatéren, elsétáltak a legközelebbi padig, és nyugodtan beszélgettek, miközben tőlük pár centire zajlott tovább a küzdelem, és patakokban folyt a képzeletbeli vér. Viszont szükségünk volt rájuk, különben nem lett volna elég halottunk egy rendes háborúhoz. Olvass tovább »


Feketemosó: Elhagytam Moszkvát

2017. október 11.

feketemoso-uj-kozepesHa már itt tartunk, nem csak combjait ismerik sokan. Mióta a pályán van, arról híres, hogy milyen tökéletes, szimmetrikus, néhol aszimmetrikus, már-már megalomán formái vannak, minden pontja, mint megannyi apró, kidolgozott katedrális. – Bali Farkas írja az Apokrif blogját.
Olvass tovább »


Apokrif 2017/3. lapbemutató a Nyitott Műhelyben (programajánló)

2017. október 9.

2017 október 17-én, 19 órától, a Nyitott Műhelyben (1123, Bp., Ráth György utca 4.) az Apokrif háza táján is megkezdődik az őszi felolvasóévad: szezonnyitó estünkön idei harmadik számunkat mutatja be a szerkesztőség és meghívott szerzőink: Bezsenyi Tamás, Kántor Péter, Nagy Hajnal Csilla és Papp-Zakor Ilka.

A belépés ingyenes, mindenki szeretettel várunk.

(a program Facebook-eseménye)