Feketemosó: A feladat

2016. szeptember 21.

feketemoso-kisebbEkkor a metró nyikorogva lefékezett, és a szerelvénybe belépett egy csöves. Úgy jött elő a forró levegőt felkavaró, szétcsapódó ajtók takarásából, mint valami haldokló cowboy, szakadt barna csizmában, fekete foltokkal tarkított pulóverben, piszkos, izzadtságól fénylő arccal. Előreszegezett tekintettel úszott végig az egymás mellett nyomorgó emberek sorai között. – Stolcz Ádám írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


A XX. század első fele magyar nőirodalmának ösvényein (könyvkritika)

2016. szeptember 18.

Zsávolya Zoltán: Elágazó ösvényen. Tanulmányok a magyar modernség női irodalmáról, Orpheusz Kiadó, 2016

konyvNégy eddigi releváns, két német (Gabriele von Baumberg (1766-1839). Die Laufbahn einer österreichischen Dichterin und ihr geistiges Umfeld um die Wende des 19. Jahrhunderts; Textualität und Deutung. Schriften zur Philosophie und Literatur) és két magyar nyelven megjelent (Poliptichon. Fantomképek a kortárs magyar irodalomról; Gyújtópont. Válogatott tanulmányok), s eddig egészen más jellegű témákban elmélyült szakkönyve után legújabb, monográfiába hajló tematikus tanulmánykötetében Zsávolya Zoltán, nem mással foglalkozik, mint a XX. század első fele, a modernség korszakának magyar nőirodalmával.

Olvass tovább »


Feketemosó: Hardangervidda

2016. szeptember 14.

feketemoso-kisebbDolgozik, nem kapkod, kezei közt ásó, mint egy érzékeny műszer, már-már csillagászati. Biztos van az űrben valahol két olyan feketelyuk, ami a kiásott gödör és tátongó szájüreg tengelyének két végpontjára állítható. A sírásással eltöltött idő relatív. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Oldás vagy kötés?

2016. szeptember 8.

Tárlat: Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora, Új Budapest Galéria

Ország Lili: Rekviem hét táblán, elpusztult emberek és városok emlékére, 1944–45, 1963, BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

Ország Lili: Rekviem hét táblán, elpusztult emberek és városok emlékére, 1944–45, 1963, BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, fotó: Juhász G. Tamás.

Időről időre jönnek olyan momentumok az élet során mikor, többnyire belső kényszerűségből, számot kell vetni. Ezt általában előre tudni lehet. Aztán elérkeznek olyan pontok is, többnyire külső nyomásra, mikor az önreflexiós sürgetettség már nem csak egyetlen sorsra érvényes, mikor az átértékelési kényszer kollektív mértékben jelentkezik. Ez általában váratlanul jön, és hosszú válságot okoz.

Jancsó Miklós Oldás és kötése is egy ilyen határponton, néhány nappal az 1963-as amnesztiarendelet kihirdetése után került bemutatásra; egy olyan speciális helyzetben, melyben a múlttal és a jelennel kapcsolatos, addig érvényes eljárások egyénenként eltérő módon, de egyszerre változtak meg egy egész nemzet számára. A feltételes szabadság lehetősége olyan új normarendszer kialakítását kívánta meg, mely a személyes történeti kötődés függvényében felmerülő morális dilemmák és bizonyos csoportok hagyományhoz való viszonyának rendezése nélkül nem jöhetett létre. Kérdéses volt, hogy a korabeli értelmiségi számára használható-e a tradíció mint elsődleges kultúramegtartó és modernizációs eszköz, vagy az jellegéből adódóan az előmenetel és felzárkózás gátja. Kérdés ma is. És kérdéses ma az egyén – de legalábbis a személyes tapasztalat szerint az Y generációs egyén – szembesülése az előző nemzedékek történelmi megpróbáltatásaival. Hogyan élhető meg a közelmúlt személyes és saját generációs tapasztalat híján? Hogyan érthető meg olyan nemzedékek történetei alapján, melyek a sorozatos ellentmondásosságokba tagoltság következtében már néhány évnyi korkülönbség mellett sem ugyanarra a múltra emlékeznek? Ha megélhető és megérthető, ma miként orientálhatja az egyént a tradícióhoz való visszatérés? Meghatározhatja-e a helyét egy olyan világban, amely inkább azért retteg hátrapillantani, mert az általános fókusz kibillenése elég lehet ahhoz, hogy kezelhetetlenné váljon a jelen, mint azért, amit maga mögött láthat? Meghatározhatja-e a közelmúlt a helyemet? A probléma, ahogy a hatvanas években, úgy ma is közérthető – a kiállításba való belépés tulajdonképpen lehetne egy újabb önreflexiós határpont átlépése is. Legyen.

Olvass tovább »


Feketemosó: Ha a magyar szervezett bűnözés egy amerikai film volna

2016. szeptember 7.

feketemoso-kisebbA magyar szervezett bűnözés egyik prominens csoportját, a Koszi-klánt vajon bele lehetne egy amerikai film narratívájába helyezni? – Bezsenyi Tamás írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Előzetes: Apokrif – 2016/3.

2016. szeptember 6.

Az ősz beköszöntét lapunk hamarosan megjelenő, idei harmadik számában egy igazi irodalmi szenzációval ünnepli: Nádasdy Ádám nagyszabású Isteni színjáték-fordítása után írt első négy versét közölve. Ezen felül a versrovatban Csete Soma, Csillik Kristóf, Juhász Tibor, Szöllősi Mátyás és Vas Máté, míg prózarovatunkban Bezsenyi Tamás, Szerényi Szabolcs és Vajna Ádám művei szerepelnek. Valamint kritikát közlünk Gál Soma, Horror Pista, Hyross Ferenc és Stolcz Ádám könyvéről is. Legújabb számunk képanyagát Gruppo Tökmag művészkollektíva (Kovács Budha Tamás, Tábori András) munkáiból válogattuk.

apokrif_2016_3_borito_facebook

Tartalom:

Nádasdy Ádám: Koplalni készülök, Étvágy, Megfizettem, Akit irigylek (versek)

Vas Máté: Bardo (vers)

Bezsenyi Tamás: Visszapillantó (novella)

Juhász Tibor: Fizetés nélkül (vers)

Csete Soma: hátsókerti jelenet, alkalmi esetleges, nem itt (versek)

Szerényi Szabolcs: Átváltozás (Kafka nyomán) (novella)

Szöllősi Mátyás: C. jegyzeteiből (9.) (vers)

Vajna Ádám: Isten színes gyurmát vesz (novella)

Csillik Kristóf: Hullák, Minden húron, Mindent visszaadok (versek)

*

Látószög:

Mizsur Dániel: „Az egész világ az otthonom” (Csillik Kristóf verseiről)

veress dani: Spontán iparművészet (Első közelítések a Gruppo Tökmaghoz)

*

Látótávolság:

Murzsa Tímea: Mese sárral (Gál Soma: Sármesék)

Halmi Annamária: Mindennapi gravitációnk (Hyross Ferenc: Tömegvonzás)

Urbán Csilla: Én vagyok a tehetetlen férfi (Stolcz Ádám: Becsapódás)

Gucsa Magdolna: Rémségek kicsiny boltja (Horror Pista: Egotrip)


„Versoszlopok a semmin és valami egyében”(könyvkritika)

2016. szeptember 5.

András László: Világos indul, Műút-könyvek, 2016

16.05.25.Andras-Laszlo_borito

A Világos indul András László első verseskötete, egyben az Egy medvekutató feljegyzései című regénye után a második nyomtatásban megjelent könyve – számvetés a szubjektum (ön)megismerésének és (ön)megértésének feltételeivel. A feladat se nem új, se nem könnyű. Egyensúlypróba arra, hogy a versek ne feledkezzenek bele az évszázados közhelyekbe vagy a mélyértelműség álarca mögötti ködös semmitmondásba.

Olvass tovább »