Wisława Szymborska verse (online megjelenés)

Parkban

Hú, mondja meglepődve a kisfiú,
hát az a hölgy kicsoda?

A jótékonyság szobra,
vagy valami ilyesmi –
válaszolja az anyja.

De miért ilyen
me… e… e… megviselt?

Nem tudom, mindig így
nézett ki, szerintem.
A város köteles érte tenni valamit.
Vagy kidobják, vagy felújítják.
Nos, gyerünk, menjünk tovább.

 

Nagypál István fordítása

Norman Jope prózaversei (online megjelenés)

Ozmózis

Üldözöm a várost a városon keresztül, a kerületeken át vezet a röppályám, rávésem a térképre ezt a mintázatot, ami ha nem is kiköpött Hawksmoor cégér, de egészen autista, úgy el van rugaszkodva minden geometriától. Az alakja egy hosszú, tényekkel teli napé a Dankó utca felújított homlokzataitól a bezárt Lukács kávéházig, az Al Amir falafelestől a Deák téri metrómegálló melletti padokig, ahol galambok kapirgálják a földet kukacokat keresgélve, mint amikor Kerekfejűek razziáznak egy kosztümös filmben.
Egyszerre érdekel és untat. Egy ilyen napon nincsen különösebb ürügyem a városnézésre, semmi késztetésem rá, hogy újabb darabkákat csippentsek ki a metropolisz tortájából. Ha új benyomásokra éhezem, amelyekkel korábbi látogatások és  utcák adósaim maradtak, majd a véletlen összjátéka meghozza ezeket az útikalauzba nem kívánkozó élményeket.
A fejemben kirajzolódik egy részletesebb térkép. Ezt bármikor elővehetem – például, ha netán ezt a szöveget odahaza legépelem majd egy vasárnap reggel, innen kétezer kilométerre nyugatra. Néha olyan, mint egy hibátlanul méretezett makett, enyhén hullámos üvegen keresztül nézve, máskor meg mintha madzaggal, dróttal, plaszticinnal és gyanús eredetű ragasztóval lett volna hanyagul összetákolva. De mindkét esetben létezik, és a Budapest címet viseli – a város nevét. És persze nem veszek el a várostól semmit, hogy a magménak tudhassam.
Mit kezdjen az ember mindezzel a sok adattal – és mennyit ér másoknak? A flâneur ezt, ha egyáltalán, csak utólag veszi fontolóra. Először is a csámborgás élvezete jár a fejében, az elejthetetlen zsákmány utáni hajszáé. A város beszivárog az elmébe, de egyidejűleg az elme is befolyik a városba, és átváltoztatja az összetételét – mintha végső soron lehetséges volna, és meg is történne, egyetlen szubsztancia kiemelkedése. Ebben a kotextusban a lépések egymást követik, a látnivalók egymás helyébe lépnek, és bevésődik egy vonal, a névtelenség kitörölhetetlen kézjegye.

k. kabai lóránt drámaadaptációja (online megjelenés)

Lángoló Kerékpár (részlet)

PROGRAMVEZETŐNŐ Régen, amikor a világot még az ősi, szentisteni Csodaszarvas-törvények kormányozták a Búza Ünnepén, a világon minden ember magyar volt. Magyar volt mindenki, a német magyar volt, az osztrák is magyar volt, a török magyar volt, az orosz magyar volt, mindenki magyar volt, egyszerűen mindenki, mindenki, mindenki. Akkoriban Magyarország gyönyörű volt, csodálatos tengereink voltak, szigeteink, óceánjaink; flottáink, amelyek az óceánjaink habjait szelték, és újabbnál újabb, szintén Magyarországhoz tartozó kontinenseket fedeztek fel, ott volt többek között a híres magyar felfedező, Kolombusz Kristóf is, akit később persze átkereszteltek Christopherre vagy valami más Chrisre vagy Isacre. Nagyhatalom voltunk, a tolerancia és unikulturalizmus viruló oázisa, és mindenkit, aki nem más országból érkezett ide, hisz, ahogy már említettük, akkoriban nem léteztek más országok, barátságosan fogadtunk, kenyérrel meg sóval. De véget ért a szép időszak nemzetünk számára. Először Amerikát vették el tőlünk, majd Afrikát, Ázsiát és Ausztráliát. Tönkretették az Árpád-ház szép, piros-fehér sávos lobogóját, és további sávokat, csillagokat meg egyéb krikszkrakszokat festettek rájuk, ősi rovásírásunknak még a nyomát is eltörölték, a magyar nyelvet más, kitalált nyelvekre cserélték, melyeket senki sem ismer, pláne nem beszél, kizárólag azok, akik csak azért használják, hogy mi, magyarok egy kukkot se értsünk belőle, s ezért úgy érezzük magunkat, mint egy utolsó, meg nem értett rongy.

 

Csordás László műfordítása (online megjelenés)

Seamus Heaney:

Eltávolodások #3

Mikor távol volt innen mindenki más,
Vele voltam, hámoztuk a burgonyát.
A héjak egymásra estek, megtörték
A csöndet, mint olvadó vas, ha csöppen épp:
Hűs nyugalom ült be közénk, s közben
Megcsillant a tiszta víz a vödörben.
Estek sorjában. Magunkba merültünk.
Egy-egy csobbanásra fölrezzent fejünk.

S mikor a pap föladta betegágya
Oldalán az utolsó kenetet,
Néhányan imát mondtak, könnyeztek,
S én láttam: fejét fejem mellé tartva
Egyszerre lélegzünk, s a kemény kések – –
Nem lesznek közelebb, míg tart az élet.

Kántás Balázs: Calculated Loss (online megjelenés)

Előszó helyett:

Mikor még bőven folytak a(z azidőtájt még cím nélkül álló) Beszámított veszteség antológia nyomdai munkálatai, Kántás Balázs egy hirtelen és gáláns ötlettől vezérelve, mintegy két nap alatt lefordította angolra a teljes szöveget. A fordítások végül technikai okokból kimaradtak a könyvből, azonban szerkesztőségünk, korábbi ígéretéhez tartva magát: elérhetővé tesz mindent az Online felületén. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy mivel Kántás angol szövegei a könyv szerkesztésének egy korai szakaszában készültek, a versek sorrendje, elrendezése, mennyisége stb. terén mutatkozhatnak eltérések a nyomtatott és az itt közreadott változatok között, az átfedés nyilvánvalóan nem száz százalékos. Ilyen módon maradt végül lefordítatlanul a táv című vers is, amelyet a szerző (e sorok írója) így, egyfajta kiegészítéseként a Kántás-korpusznak (magánkontárkodását természetesen feltüntetve) saját fordításában mellékel az anyaghoz. Erre kérjük egyben a Kedves Olvasót is! Jelen közlés ugyanis egyben felhívás is, melynek keretében sajátos játékra invitálunk minden, vállalkozó kedvvel és megfelelő szintű angol nyelvi kompetenciával bíró Olvasónkat, hogy küldjék be, akár a szerkesztőség e-mail címére (tárgymegjelölés: “Beszámított fordítás”), akár ezen post alatt, a kommentárok között. A jobban sikerült angolításokat ebben a bejegyzésben (folyamatosan frissítve) közzétesszük. A fordítások, verziók és változatok megvitatására ugyancsak ajánljuk a bejegyzés kommentálási lehetőségeit. A fordítások beküldéséhez nem szabunk határidőt, az ötletes, eredeti munkák beérkezését folyamatosan várjuk.

A szó innentől – Kántás Balázs tolmácsolásában – a Beszámított veszteség antológia szerzőié.

Nyerges Gábor Ádám

Variációk ingyombingyomra (az Apokrif Online húsvéti melléklete)

Nyerges Gábor Ádám:

avagy: Így írnának locsolóverset

Az Apokrif Online különleges, 2010 húsvéti mellékletében szerzőink (Nyerges Gábor Ádám tolmácsolásában) tesznek kísérletet locsolóversek írására. A Nyerges Gábor Ádám széles körében meghirdetett pályázatunkra beérkezett műveket alább közöljük. Boldog húsvétot kíván:

A szerk.

*

Tartalom:

Györe Bori: Zölderdő

Kántás Balázs: a szemed sarkában

Ismeretlen szerző: I was walking in a green forest (Kántás Balázs fordítása)

Torma Mária: Intenció

Török Sándor Mátyás: Szabad-e

Sós Dóra: Árva mező

Tarcsay Zoltán: Arnold megtalálja önmagát

Smid Róbert: Veled, Artemisz…

Nyerges Gábor Ádám: Nyúlcipő

Evellei Kata: Időn túl

Fehér Renátó: Verset nem

Hlavacska Tamás: Kiflirég

Szabolcsi Gergely: Locsolóvers posztmodern darabkákra

Zólyomi Kristóf: III. perc értelmetlen

Braun Barna: Hímes

Radnóty Zoltán: V. úr meglocsolja a feleségét húsvét alkalmából

Stolcz Ádám: Nyuszi ül a fűben

Palágyi László: idegbaj

Kántás Balázs műfordításai (online megjelenés)

Paul Celan:
Kristály

Saját szádat ne az én ajkamon keresd,
az idegent ne a kapu előtt,
a könnyet ne a szememben.

Vörös a vöröset hét éj magasában leli meg,
hét szívnyi mélységben zörget a kéz a kapun,
víz a kútból hét rózsa után fakad.

Éji zene

Füstölgő víz tör elő az égboltbarlangokból:
Belemeríted az arcod, pilláid lebegnek.
Pillantásodban kékes tűz marad, palástom testemről letépem:
majd hozzám emel a hullám a tükörben, magadnak címert kívánsz…

Ó, rozsdabarna fürtjeid, és tested, mely oly fehér –
a szemhéjak rózsásan megremegnek, akár sátor a hófödte tájon:
szakállas szívem nem odabent pihen meg ott, tavasszal nem borul virágba a bokor.

Viharsarok: A magába zárt vers – Paul Celan költészetének rövid összegzése

Kevés olyan lírikus volt a XX. század folyamán, akinek életművéről annyi elemzés született, mint a Paul Antschel néven született bukovinai német-zsidó költő, Paul Celan (1920-1970) munkáiról. Habár a szerzőt az irodalomtörténet elsősorban a holokauszt legjelentősebb szerzőjeként tartja számon, a legtöbb elemzés álláspontja szerint sem szabad művészetét, főként kései verseit erre az egyetlen aspektusra redukálni – a Celan-költészet sokkal mélyebbről, sokkal elvontabb lírai-lelki mélységekből fakad, mely talán egyetemes és kontextuson kívüli értelmet adhat a költői életműnek.

Török Sándor Mátyás verse és műfordítása (online megjelenés)

Emberek

Megsavanyodtak az ízületek
a külvárosi délelőttben.
Elfolynak lassan az emberek,
mint a fény a házak falán.
Akiben még lüktet valami nyár,
nem mer utcára menni.

Paul Verlaine:
Spleen

A rózsák túl vörösek voltak,
A repkények túl feketék.

Minden apró mozdulatod csak
Szítja bennem a kétkedést.

Túl kék volt az ég és túl enyhe;
Túl zöld a tó, szelíd a szél.

Félek tőle – mi más jöhetne? –
Egyszerre elfelejtenél!

A magyalfán játszó csillámlás,
A derűs puszpáng-levelek,

A végtelen mező s minden más
Fáj – ha veled nem lehetek.

Tarcsay Zoltán műfordításai a 3. számban

William Shakespeare:
75. szonett

Mint étel testet, elmém élteted,
Vagy mint eső tavasszal a talajt;
S én hűségedért küzdök, kétkedek,
Akár a fösvény, kit bírvágya hajt:
Egyszer büszkén a kincsre, mi enyém,
Másszor félvén: a kor kifoszt, a kapzsi;
Most sóvárogva: csak velem legyél,
Aztán dicsekvőn vágyva mutogatni:
Olykor lakmározom látványodon,
Majd, hogy meglássalak, elepedek;
S más örömökről nem is álmodom,
Mint mit tőled vettem vagy majd veszek.
Nap mint nap így falok vagy éhezem,
Most enyém minden, máskor semmi sem.

Időjárás-jelentés

John Keats nyomán

A hosszantartó rossz idő után
Délről már jön felénk az enyhülés.
A télre végre tiszta nyár jön, és
Már felszakad a borús ég talán,
Nem torlaszolják felhők a napot.
Nem lesz olyan köd, mint a tegnapi,
Ám szélfúvásra kell számítani.
Lehetnek záporok, zivatarok.

Kedves nézőink, még maradjanak,
Mert műsorunkon mindez várható:
Az agrárhírek, reklám, majd a Nap-
Kelte s költészet, rajzfilm (Disney-i),
A visszaszámlálás, a Híradó,
Természetfilm és végül egy krimi.

Johann Wolfgang von Goethe:
Változás

Elnyúlok a víz kavicsos fövenyén, míg
Hullámok ölelnek, a fény befehérít,
És rám omlik sóhajtva az ár,
De karomból bújik vissza sietve,
Csak azért, hogy a másik utána kövesse:
A kedély épp így ide és oda jár.

Mégis, sajnos, te a drága idődet
Míg egyre pazarlod, az élet előled
tovafut, mert egy lány elfeledett!
Az időt, ami elmúlt, hívjad elő!
A második éppoly jó, hiszen ő
Még forróbb csókokat adna neked.