Reveland Anett versei (online megjelenés)

64

Fehér lép, huszár az A4-re,
sakk matt.
Eldöntöd a sötét királyodat.
Legyőztelek megint.
Ez már százezerszer lejátszott mérkőzés,
tudom. Csak felállítjuk a bábukat,
iszunk egy korty vizet, és
újra nekivágunk, hátha most nem kell
egyikünknek sem mattot kapnia.
Nem akarjuk legyőzni egymást.
Én tudom, hogy csak játszani akarunk.
De nem tudunk örökre úgy lépni,
hogy ne szorítsuk sarokba a másikat.
Ismerlek. Tudom,
mit teszel majd, így
kerülgetem a hibáidat.
De a játéknak, bárhányszor kezdjük el,
mindig véget kell érnie.

Kései másnap

Ki kellett volna hagyni
azt az üveg bort.
A csapba akartam önteni,
de valaki
vagy a dekoltázsa,
elterelte a figyelmemet.
Akkor most nem fájna.
Persze a most és a bor
között,
egy évet éltem le vele.

Szirmai Péter esszéje (online megjelenés)

Artemio Cruz élete

Carlos Fuentes írói világáról

Aki a dél-amerikai „boom”-mal, a spanyolajkú amerikai irodalom ’60-as évekbeli európai áttörésével foglalkozik, előbb-utóbb eljut a Cortázar – García Márquez – Vargas Llosa trió mellett a negyedikként emlegetett Carlos Fuenteshez. Noha Fuentes hazájában, Mexikóban jelenleg a legfontosabb élő író és nagy elismerésnek örvend az egész világon, Magyarországon meglehetősen mostohán kezelik az életművét. Ugyan leghíresebb műve, az Artemio Cruz halála az eredeti megjelenés után négy évvel, 1966-ban, az Európa Könyvkiadó gondozásában, szinte még melegen, a magyar közönség elé került, sőt 1978-ban, a nagyszerű Európa Zsebkönyvek sorozatban ismét kiadták, sajnos hiányérzet merülhet fel az olvasóban a további nagy művek tekintetében. Hiszen magyarul az Áttetsző tartomány (Európa Könyvkiadó, 1980) és A hadjárat (Európa Könyvkiadó, 1995) megjelentetése után – a folyóiratokban megjelent részletektől eltekintve – csak két regénye jelent meg: a Diana, a magányos vadász (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2005) és a Laura Díaz évről évre (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006), melyek vélhetően nem tartoznak az életmű legfontosabb darabjai közé. Ezzel szemben az 1962-es Aura című kisregény, az 1975-ös Terra Nostra című modern nagyregény, az 1985-ös, egészen különlegesnek ígérkező, a tragikus sorsú észak-amerikai írózseni, Ambrose Bierce életét feldolgozó Gringo viejo és az Amerika felfedezésének 500-adik évfordulója környékén íródott, az évfordulót parodizáló, különleges időkezelésű 1987-es Cristóbal Nonato fordítása még várat magára.

,,Azt akarták, hogy farkas legyek” – interjú Nógrádi Gábor íróval

Fotó: Nógrádi Maya

Nógrádi Gáborral beszélgettünk íróvá válásról, a pályakezdők helyzetéről, újságírás és szépírás viszonyáról, valamint a kortárs irodalom esélyeiről. Mesélt a gyerekirodalom szerepéről, és szóba került az is, mit gondol a klasszikusok rövidített változatban való újraírásáról. – Madocsai Kinga interjúja

Kizökkent idő, felfüggesztett világ (színikritika)

Szalay Álmos:  Két jelzőlámpa van Pápán, tudtad? – A Proton Produkció előadása; premier: 2012. május 5., Szív-Kamara kulturális centrum

Budapesten virágoznak a low-budget társulatok, alapítványok, egyesületek, alternatív színházi társulások; repertoárjuk csábítja a kőszínházi közönséget és a fiatalokat egyaránt, mégsem mindig világos, miféle alternatívát nyújtanak ők nekünk, amiért érdemes lenne odafigyelnünk rájuk. A Proton Produkció legújabb premierje után azonban ha nem is véglegesen, de választ kaptam erre a kérdésre. A Szalay Álmos által írt és rendezett előadás olyan élményt nyújt, amire az ember elsőre nem is számít, ha veszi a bátorságot (meg a jegyeket) és nyit egy állandó játszóhellyel nem rendelkező társulat felé.

Apokrif-felolvasás a Bólyai Konferencián (fotók)

(fotó: Kovács Bence)

Burai Krisztián versei (online megjelenés)

Lassított mondatok

Bármikor odaérhetünk,
ahonnan másfelé indulunk haza.
Lassítsunk, hogy még
be tudjam fejezni ezt a mondatot.

Úgy

Ahogy eltörik egy pohár víz
cseppekre szakad reped
a szád mikor mosolyogni
próbálsz visszagondolni
a tegnap hallott vérszegény
poénra játszani mindent
érthetetlen csattanóra
falhoz vágni egy poharat.

Ismeretlennek jelöltek

Épp hogy csak bevont a por
melletted állva, és eltűntek
a különbségek köztünk, akkor
te szótlanul pólyába tekersz,
nyomodat letörlöd rólam,
megint újnak tűnök föl,
lerázol, mint rongyból
gabalyított elárvult porcicát.
Nem úgy jövök majd feléd,
mint eddig, nem ismersz rám,
s nem várhatlak többé, hiszen
újra csak nem ismerlek még.

Horváth Krisztina versei (online megjelenés)

Ne menj el!

Kondenzcsíkot húznak az álmaink
lehazudom a mosolyt az arcodról
ahogy rögeszmévé válik egy dal,
úgy lesz elviselhetetlen az együttlét
rozsdás ágykeretek lebegnek
a szomorúság úgy borul ránk,
mint egy légmentesen záró lepedő
igazi tengermély szívrablás
fél pár vörös magassarkút hagyok csak
ülhetsz a megrepedt égbolt alatt
sírhatsz a súlytalanságban
ott nincsen mi és nincs elválás
soha nem voltunk különlegesek
csak az összenőttség újabb áldozatai
ölelés éjszaka egy pocsolyában
tátott szájú könnyes megbocsátás
8-as erősségű illúzió.

 

Rejts el!

Felköhögtem egy felhőt.
Most várod, hogy megmagyarázzam,
nem fogom, te is tudod, hogy nem.
Üvegmúmia vagy, látom a tüdőd
helyén a bombát, nálam a detonátor,
még nem döntöttem.
Most jön az, hogy te lépsz,
hogy beszélsz hozzám,
eljátszod, hogy megadod magad,
észreveszed a detonátort,
és lassan kiderül, hogy
akarod-e, hogy akarjam.
A csillagokat én karmoltam
az égre, nem vérzett, csak kicsit
furcsa volt, olyan, mint a mosolyod,
mikor végül megnyomom a gombot,
és te felköhögsz egy felhőt.

Beszélj hozzám!

Fizetek, hogy velem töltsd
az éjszakát.
Vedd le a nyakkendőd,
kapcsold ki az öved,
tűrd ki az inged.
A robotok átveszik az
uralmat a világ felett,
űrlények teáznak
Mick Jaggerrel,
rád most máshol nincs szükség.
Gyere el az ablaktól,
add a kezembe a fegyvered,
beszélj hozzám.

Beszélj hozzám!

Mindent szeretek benned,
ami fáj,
leukoplaszt zuhanás,
csak a nyakamat, a számat ne,
szívtől szívig
hiperűrugrás.

 

Evellei Kata versei (online megjelenés)

Bebázodódás

A platánok még nyarat hazudnak,
de amerre kezük nyúl, odafönt
minden nappal összébb húzódik
az erőt adó sárgakék sugárzás,
csak hűlő szegélyét markolásszák,
aranykárpitban futó hajszálerek.
Elkopnak lassan a délutánok is,
oszlopos árnyékok súlya alatt
megadóan dőlnek egy halomba,
s a romok között ottfelejtett fényfoltok
kúsznak óvatosan, néha hátuk mögé
kémlelve, mert nincsenek egyedül.
Ablakomba, mit gondosan bezárok,
mind sürgetőbben könyököl az este,
tudja, nemsokára beljebb kerül,
ha őrangyalom délre költözik,
hogy nélkülem tépdesse tovább
szorongástól zilált tollazatát,
amellyel rozsdás felhőket hajtja
egyre sűrűbb és fullasztóbb halomba,
ahová majd arccal lefelé, mint kései
rovar, bekúszhatok, hogy ott
a mélyben megdermedve várjam,
amikor az aranykárpit fölhasad,
és kiomlik az összegyűlt sötét.

2011. november 18.

Gestalt

Tetők mögött
feszül az ég:
cserepek hiánya,
kémények, ágak, galambok hiánya.
A dolgok közötti tér
egyre fenyegetőbben gomolyog:
tenyeremmel takarom el,
mint a napot, ha szembesüt,
olyan elviselhetetlen fehér,
áttetszően fehér.
Pauszpapírból vágom ki magam,
hogy zavartalanul belesimuljak
az ismeretlen fal síkjába,
és hogy az égi éberséget kijátszva
a tetők mögé kerülhessek,
dolgok közötti lény.
Itt csak árnyékom marad

2012. február 23.

Wisława Szymborska verse (online megjelenés)

Parkban

Hú, mondja meglepődve a kisfiú,
hát az a hölgy kicsoda?

A jótékonyság szobra,
vagy valami ilyesmi –
válaszolja az anyja.

De miért ilyen
me… e… e… megviselt?

Nem tudom, mindig így
nézett ki, szerintem.
A város köteles érte tenni valamit.
Vagy kidobják, vagy felújítják.
Nos, gyerünk, menjünk tovább.

 

Nagypál István fordítása

Tálos Barbara versei (online megjelenés)

 

A kozmopolitaság jéghideg szédülés.
Neonfényérintés, a pohár neheze a kézben.
A delírium lehullik rólad; kockás, csíkos, pepita
másnapokba, mint kirakatokba, dermedünk.
A divat leszabja arcainkat. Nemtelenek vagyunk,
akár a paranoia kavargó, áttetsző üvegben. –
Az öntudat is csak emóció. Villanó
pillanat akárhol, akárkiként, akárki félelmében.

 

Horizontváltás. Mint szintetikus
Buddha, viták nyeregpontján csücsülsz.
De az én helye a centrum: tequila-hideg,
anya gyerek nélkül, Nirvana-zenék. –
Mögéd hanyatlasz. Mint rázkódva,
érzed a pimasz nevetést.