Kötter Tamás Rablóhalak című kötetének bemutatója (Raktár Bár, 2013. november 26.)
Noha Kötter Tamás még csak néhány éve ír, novelláira máris sokan fölfigyeltek – köztük Tandori Dezső, akit új, a mai magyar irodalomban szokatlan hangja és szemszöge ragadott meg. Az ügyvédként dolgozó Kötter a Werk Akadémián folytatott irodalmi tanulmányokat – mind tanárai, mind a közönség szerint sikerrel. November 26-án este a Kalligramnál frissen megjelent kötetéről, a Rablóhalakról beszélgetett Mészáros Sándor, a szerző két volt tanára: Szécsi Noémi és Márton László, és természetesen maga az alkotó.
A szerző saját elmondása szerint benne is, mint minden olvasóban, egy idő után föltámadt a vágy, hogy maga is leírja, megfogalmazza élményeit. De tanítható-e az írás? Az este közmegegyezése szerint nem; ennek ellenére a tudás és a tapasztalat jó része mégis átadható. Márton szerint Kötter saját magát formálta íróvá az évek során; kötete máris érett, kész szerzői egyéniségről árulkodik. Gyors fejlődése részben annak is köszönhető, hogy szívósan, hihetetlen akaraterővel járta végig az órákat, amelyek gyakran éppen miatta váltak érdekessé. Azáltal, hogy tudatosította magában írói szempontjait, a tanároknak is sikerélményt nyújtott. Kötter művészi fegyelmét az is bizonyítja, hogy – mint arról Szécsi beszámolt – számos szöveget egyszerűen kihagyott a kötetből, mert úgy találta, nem ütik meg a kellő színvonalat. Ráadásul mély és gazdag tudással rendelkezik arról a világról, amelyről ír: a mai budapesti fiatal menedzserréteg éjszakai életéről. A novellák az embert mint egyszemélyes csoportot és e csoport érdekeinek képviselőjét járják körül: egy önző, élvező és szenvedő lényt mutatnak be, teli kíváncsisággal és fölfedező szenvedéllyel – és dühvel.
Dühvel – mert a Rablóhalak egyik motiváló ereje a magyar prózával való elégedetlenség. A beszélgetők többször is kitértek a kortárs magyar irodalom túlzott „bölcsészességére”, amely véleményük szerint keveset mutat a mindennapok világából, és épp ezért kevesekhez is jut el. Igaz, a kötetben leírt világ is lényegében zárt tér, amin belül azonban bőven akad mit pásztázni, és Kötter szerencsére nem megy el a bulvár irányába. A beszélő egy pillanatig sem hiszi magáról, hogy különb lenne azoknál, akikről ír, és ez nem kevés, mert a Rablóhalak sem a nőket, sem a férfiakat nem tünteti föl jó színben. Talán ez lehet az oka, hogy a szerző személyként és íróként is megosztó figura – a kötetben leírtakat sokan undorítónak találták, és elment a kedvük az olvasástól. Ez a reakció annak ellenére kapott hangot, hogy a kötet távolról sem cinikus, sőt küzd a cinizmus ellen: erős morális tézisekkel – Mészáros szerint már-már rögeszmékkel – rendelkezik. Társadalomjobbító szándéka azonban indirekt módon jelentkezik: nem moralizál, nem kínál megoldást, nem terhel ideológiát a szövegekre. Ez alkotja Kötter dühének másik részét: a fölfedezés és leleplezés vágya, az a vehemencia, amely Mártonnak Balzacot, Mészárosnak Swiftet juttatta eszébe. A kötet nem boncol, nem pillanatfölvételeket készít, hanem odacsap. Ennek köszönhető az írások legfőbb vonzereje: hogy – jobb kifejezés híján – élnek. A kortárs magyar irodalom, Mészáros szerint, túlságosan is a múltba réved, így üde színfoltként hat, ha valaki megfogalmazza, hogy élünk most.
Nem mindegy természetesen az sem, hogy hogyan fogalmazza meg. Szécsi Noémi el volt ragadtatva a kötettől: egyfelől a szövegek fémes, „hideg”, elidegenített hangnemét dicsérte, másfelől erős megkomponáltságukat. A Rablóhalak novellái önmagukban is teljes egészek, az már csak ráadás, hogy a kötet maga is ugyanolyan gonddal lett kirostálva és megszerkesztve. Mészáros szerint, ha nem is ezer, de ötven év múlva éppolyan olvasható lesz, mint ma – ez pedig nem kis szó.
Kötter, amellett, hogy köszönetet mondott tanárainak, tanulmányai kapcsán Réz Andrásról, az Akadémia alapítójáról is szót ejtett, és fölhívta rá a figyelmet, hogy alakját – egy nyakában állati fogat viselő férfit – gyakran szerepelteti novelláiban. De kitért Michel Houellebecq-kel való kapcsolatára (egy közös kocsmázós éjszakára) is. A francia művész szerint a történetek fontosabbak az embereknél; Kötter pedig rengeteg történetet gyűjtött össze a kötetben, némelyik vele magával esett meg, némelyiket hallomásból alakította át. A Rablóhalak egyik legfőbb előképének Houellebecq-en kívül Bret Easton Ellis regényeit tartja, mindenekelőtt A vonzás szabályait. Hogy mennyire jár közel az igazsághoz, arról hallgatóként magunk is meggyőződhettünk az estet záró fölolvasás alatt. A kötet utolsó novellája hangzott el, amelyet Kötter még álnéven adott közzé, nem akarta ugyanis, hogy az írás hatással legyen ügyvédi munkájára, írói személyiségét saját helyén akarta kezelni.
A Gyöngyi Attila tervezte borító ugyan nagyban eltér a Kalligram általános stílusától, de alighanem nem Mészáros volt az egyetlen, aki elégedett volt vele, tekintve, hogy a beszélgetés utáni fogadás alatt nem csupán a bor és macaron, hanem a kötetek is az utolsó példányig elfogytak.
Evellei Kata
A fotók forrása a Rablóhalak hivatalos Facebook oldala.
Apokrif Online 