„Orális álság an” (beszámoló)

Weöres Sándor nevét hallom a Déli pályaudvar zajában, és tudom, a JAK-tábor már az odautazással elkezdődött. Kézről kézre járnak a vonaton a verseskötetek, a műhelymunkára hozott szövegek, és persze felmerülnek az elmúlt táborok legjobb történetei is. Erre az évre rend- és csendbontás miatt dühös helyi nénik ellenünk indított hadjáratát sejtjük, de az ufótámadás lehetőségét sem zárjuk ki. A valóság azonban felülmúlja a képzeletünket.

Az első két-három nap még a nyugalom és a gondolatébresztő szakmai beszélgetések jegyében telik. Ureczky Eszterrel a parkban sétálva megcsodáljuk a tavat, és kíváncsian várjuk a Híd Kör bemutatkozását. A kör szimpatikus és sokoldalú tagjai úgy tartják, hogy az érdekérvényesítés és a grafománia köti össze őket, de szóba kerül a mindig lerombolódó, majd újjáépülő Jugoszlávia-mítosz, valamint a vajdasági magyarok sehová sem tartozása is.

A tábor idei témája, az irodalom és a digitális kultúra kapcsolata először a FÉLonline bemutatkozásakor kerül szóba. A főszerkesztő, Braun Barna elmondja, hogy a FÉL vállaltan egyetemista kezdeményezés, a maga hibáival és erősségeivel. A 2006-ban még félbe hajtott, többnyire versekkel telenyomtatott A4-es lapokból álló, mára összetett rovatstruktúrával rendelkező FÉL nem is tervez többé printet, inkább online műhelyként határozza meg magát.

A fiatal irodalom és a digitális kultúra szorosan összefügg – gondolhatjuk -, hiszen a rendszerváltás körüli nemzedék második otthona az internet, ha nem az első. A táborlakók legalább fele laptoppal érkezett, és a nap nélkülözhetetlen része a vacsora utáni közös-magányos facebook-ozás.

A pályakezdő alkotók karrierje sokszor már digitális műhelyekben indul. Vajon csak a változó publikációs lehetőségek különítik el a mai fiatalokat az előző nemzedékektől? – merül fel többek között ez a kérdés is az 1982-ben megjelent, Dérczy Péter szerkesztette Fasírt-kötettel kapcsolatos beszélgetésen. A fiatal egykor szitokszó volt egy alkotóra nézve, reméljük, ezt már csak a környékbeli, Nick Cave-től aludni nem tudó lakosok gondolják így, vagy már ők sem. Az írótársadalmat úgy lehet a legjobban marginalizálni, ha adunk neki egy házat – jut eszembe erről György Péter mondata –, a fiatal irodalmárokat pedig akkor, ha felcímkézzük őket a fiatal jelzővel.

Másnap végre a versszeminárium is elkezdődik Schein Gábor vezetésével. Előbb az írogató önmagunkat boncolgatjuk, aztán a versek testét. Schein Gábor sebészi pontossággal bontja fel a szövegeket, és azt hangsúlyozza, hogy meg kell ismernünk, hogyan írunk rosszul. Vinnai András köré pár drámaszeminarista gyűlik, Szécsi Noémi a prózaírókat terelgeti, Simon Márton és Závada Péter slamináriumán pedig még Dunajcsik Mátyás is kap házi feladatot. A műhelymunka kétségkívül a tábor legfontosabb programjai közé tartozik, és bár jó lenne megismerni a többi szeminarista műveit, talán nem árt, ha a műtét után lábadoznak kicsit az alkotások.

Kilépve az irodalmi élet játékterébe a mű utóélete is fontossá válik. Papíron vagy digitálisan kerül az olvasó elé? Olvasásszociológiailag, jogilag hogyan tér el egymástól a két közlési mód? Mennyi papír alapú könyvet adnak majd ki mondjuk 2050-ben, és milyen érzés lesz tableten verset írni? – kérdezem magamtól az e-könyvről szóló, A könyv utópiája? Az e-könyv című előadás kapcsán. Elhangzik, hogy az e-könyv szövege darabolható, olcsóbban lehet forgalomba hozni, és organikus könyvként működve korlátlanul növekedhet.

A digitalizált dokumentumok sokasága archívumokká épül, és akié ez az adatbázissá központosított emlékezet, azé a múlt – jegyzi meg előadásában György Péter, majd a bábeli könyvtár képzetét idézi fel. Egyébként szokás szerint annyi érdekfeszítő dolgot mond, hogy a második előadás végére kezd betelni a jegyzetfüzetem, és ettől csak az ment meg, hogy a harmadik előadás sajnos elmarad.

A szerzői jogok mellett kérlelhetetlenül ott az olvasó joga is a kultúrára – ahogyan azt Braun Barna is felhozza a közönség soraiban ülve a Copy: right? fantázianevű beszélgetésen –, de amint tudjuk, Magyarországon nem sok embernek jut nagy szelet a tortából. A kalózpártok sorakoznak itt fel a mindennemű jogtalan másolást kriminalizáló szervezetek és törvények ellen (kérem, tegyék meg tétjeiket). Beletörődünk, hogy az esténként a könyvtártermet megtöltő, másolt zenéink miatt minimum szabálysértők vagyunk, de még az is lehet, hogy bűnözők.

A kedd esti Tudatállapot-váltás (Drog, film, irodalom) című beszélgetésen még úgy tudjuk, a magyar író tiszta, legfeljebb holtrészeg. Kubiszyn Viktor, a Drognapló szerzője Garaczi Lászlóval és Bajtai Andrással karöltve végigkalauzol minket kedvenc drogos filmjein és olvasmányélményein, a Szelíd motorosoktól A mesterséges mennyországokig. Boldogan szürcsölgetjük a fröccseinket, és nem tudjuk, hogy valójában drogosok vagyunk, egészen addig, amíg egy lelkes falubeli ál-polgárőr le nem leplezi, hogy a kastély egy valóságos bűnbarlang. Szerencsére a helyszínre érkező rendőrök nem így gondolják, és folytatódhat minden a maga rendjén.

Csütörtök estére betoppan Szkárosi Endre, aki az átkosbeli ellenkultúráról beszél, majd megosztja velünk azt a szép gondolatot, hogy a költészet a nyelvek alatti áramlás. Az Orális álság (http://www.es.hu/szkarosi_endre;oralis_alsag;2009-07-13.html) című mű előadása osztatlan sikert arat, bizton mondhatom, hogy számomra ez volt a hét fénypontja.

Másnap a Nemes Z. Márió által ,,preparált halott”-nak nevezett Sziveri páratlan költészetéről számos érdekes dolog hangzik el, például, hogy neki igazán van nyelve a politikai költészethez. Bár Sziveri nem volt avantgardista, és nem lett belőle partizánmítosz sem, előkerül a beszélgetésen a kocsmába egyenes derékkal belépő, majd négykézláb kimászó helyi vagány csávó rémképe.

Innentől egy Hatóságilag Tilos dalszöveget parafrazeálva azt mondhatom: itt van az ősz, hanyatlik a JAK-tábor is. Az ég elborult, én pedig hiába várom, hogy az új JAK-kötetek bemutatója jól sikerüljön. A moderálási alapelvekről megtanultuk, hogy a szerzőnek kuss van a saját könyvbemutatóján, és lehetőleg inkorrekt kérdéseket tegyünk fel neki, nem kifelejtve persze a trágár szavakat sem. A közönség csak hallgat, színpadias gesztusra tapsol (mélyen együttérez a szerzőkkel), de cinkos, mert néma. Egyedül Schein Gábor pattan fel a helyéről már az elején, hogy ő ezt nem bírja tovább.

A pénteki színikritika-beszélgetésen kirobbanó személyeskedő basszamegek már többeket késztetnek távozásra (így jár, aki ősi ellenségeket hív meg, mondják néhányan a közönségben). Dunajcsik Mátyás és Milián Orsolya titkos naplói, valamint Szőcs Petra jól eltalált képei azért javítanak a hangulaton. Ez az utolsó este, lassan csillapodnak a kedélyek. Azért drogtémában még egyszer megkapjuk a fricskát. Gyanútlanul várjuk Scherer Péter és Kovács Krisztián – mint utólag kiderült – gimnazistákra hangszerelt drogprevenciós előadását. Már csak az addiktológus hiányzott mellőlük, de szerencsére legalább a darab utáni beszélgetésben nem kezelnek minket gimnazistának.

Krusovszky Dénest faggatom, hogy hol áll az idei tábor botránymutatója. Azt mondja, hogy mindennel együtt egészen konszolidáltak voltunk, én pedig azon töröm a fejem, hogy vajon az én ingerküszöböm túl alacsony-e, vagy a tősgyökeres táborozók edződtek-e hozzá a mostoha körülményekhez. Szombat éjjelre a büfés néni hősies igyekezete ellenére elfogy a bor, ami kisebb lelki összeomlást idéz elő bennünk. Megisszuk az utolsó vörösborfröccsöket a méltán népszerű zsíros deszkával, közben egy jótündér varázsol még nekünk egy kis alkoholt.

Reggel másodpercek híján lekésem a buszt, és rohanás közben azon gondolkodom, vajon menekülök, vagy csak az elmaradt reggeli futást pótolom. Megmaradok az utóbbinál. Összességében jó volt ez a tábor – búcsúzunk el egymástól a vonaton Tassonyi Helgával, és megfogadjuk, hogy jövőre is eljövünk. Addig az ingerküszöböm növelése érdekében parlamenti közvetítések nézésére adom a fejem. Hátha az segít.

Katona Ágota

(A képek forrása: József  Attila Kör, a fotókat készítette: Szőcs Petra)