Apokrif-szerzők más folyóiratokban (2012. február)

A Jelenkor friss lapszámában Kerber Balázs verseit közli. A Tiszatáj februári számában Nyerges Gábor Ádám versét (Zok-szavak) olvashatjuk. A Prae Párhuzamos univerzumok számában Tamás Péter két novellájával (Túlélni, Egyszer pedig magamba mentem), Sós Dóra versével és Kerber Balázs verseivel találkozhat az olvasó. Nyerges Gábor Ádám két rövidprózáját (Pékné, Sörtoka) közli februári számában a Kalligram. A Korunk februári számában Dombovári Csongor Catherine című verse olvasható, míg Nagypál István a Kortárs és a Várad aktuális számaiban közöl két-két verset (P.; fényes vagy homályos, Grand Guigno, illetve: Bochnia Prelude, Nikifor Prelude), valamint egyet a FÉL Online-on: Mickiewicz Prelude. A Műút februári számában két apokrifos szerző is szerepel: Tinkó Máté két verssel (Pontosan így; Pontosan úgy), illetve Vass Norbert Kolozsvári Papp László A diák utolsó története című könyvéről írt kritikájával: Készületlenség és képzelődések kora. Sós Dóra újabb adag verse jelent meg az Irodalmi Jelen Verstörténés rovatában: Nincs diagnózis. Kapelner Zsolt A vasútállomásról, Sós Dóra Kinder és Kerber Balázs Az ösvény című versét a FÉL Online-on olvashatjuk. Kerber Balázs két verssel (Koré-himnusz, Kagylók) jelentkezik a Kulter.hu-n is. A Criticai Lapok január-februári duplaszámában Budai Katalin ír Fráter Zoltán Hát hogy szeret maga engem? című darabjáról: Rezsánék a Royalból. Az Új Forrás 2011/2. lapszámában Szarvas Melinda fejti fel Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című regényének és Csáth Géza naplóinak kapcsolódásait:(Cs)áthajlások. A Kulter.hu-n Baranyi Gergely ír Deres Kornélia első kötetéről: „Ilyen álemlékekből épült a gyerekkor”, Csordás László pedig Spiró György Kémjelentéséről: Beépül és jelent. A Prae.hu-n Vass Norbert tudósít a Flash Art magazin első magyar nyelvű számának bemutatójáról: A magyar képzőművészet új hulláma. Az ÚjNautiluson Szendi Nóra ír Bajnai Nóra és Bodor Lilla Félvégtelen – Én tűsarok, te macskakő című kötetéről: „Életünk egy gömbhurok a nem euklideszi térben”, a Literán pedig Bodor Ádám legutóbbi kötetéről: Mesék a hatalomról, amit senki sem látott. A Prae.hu-n Dombai Dóra ír Marius Holst Ördögsziget című filmjéről (Törless fegyencévei), illetve Phyllida Llyod A Vaslady-jéről: Britannia erős asszonya, továbbá Simon Curtis Egy hét Marilynnel című filmjéről: Az álomlány és a rendezőasszisztens. Ugyanitt Berényi Csaba ír Paul McCartney új lemezéről: Orális gyönyör, 70 felé. Még a Prae.hu-nál maradva; Fehér Renátó beszélget Gothár Péterrel: A műhely alapja a személyesség. Fehérnél maradva pedig – friss esszéje a FÉL Online-on: A líra kicsit sem hullámtalan(abb) vizei. a Prae.hu-n: Galamb utcai veszedelem. Még ez is a Prae.hu-n, Nyerges Gábor Ádám kritikája a Velőrózsák első lemezéről: Van miben bízni, rokonszenves fickók. A FÉL Online-on Evellei Kata tudósít a legutóbbi Impulzus-estről: Egy stréber regény.

Nyerges Gábor Ádám versparódiái (online megjelenés)

(Kis Farsangi Ál-manach)

Borbély Szilárd: A bőrhöz

Föld ki égbe vágy
felület mi bőrbe lágy
kép zavar ha van
piros láng téli havan

a ember szóba ál
de eszme önmagából kivál
földben állítva be állig
de fogalom egyfele szállik.

Zalán Tibor: Lottyadt klapanciák 1-14.

Beborul az ég a föveny felett
lehajtja a nyak a nehéz fejet
Mindig azon jár az eszem hogy van
ez hogy meg kell halni Csak megkottyan

*

majd Meg fájni fog hogy már meghaltam
Lesz-e a majd üst vasvilla meg katlan
Hogy fogok majd írni ha bevégzem
de miről fogok hogyha meg épp nem

*

A halál amúgy olyan mint egy hokedli
most ráállok és így leszek épp szonettnyi

Sós Dóra versparódiái (online megjelenés)

(Kis Farsangi Ál-manach)

Juhász (Finánc) Ferenc: Kérem, húzzon sorszámot!

 

Az ügyfeleknek nagy krokodilfejük van. Feszülten terpesztik magukat az ügyfélszolgálati pultnál, izzadt sorszám a kezükben. A banki dolgozó hirtelen felszökken, mint egy kékpettyes szöcske, és a két óriás-napraforgó összetett szemben kiül a rovarnézés-közöny.

Minden ügyfél más: óriáscsőrű büdösen károgó varjak vonják össze a hiteleiket, akár bő szoknyán a fodrot, a székek közt görögnek a purdék. A kobrafejű óriás szúnyogok hektikusan nyúlnak a szívükhöz, ha csörög, és fontoskodva öntik tele apró betűkkel a kis noteszt, míg az első emeleti privát bankár számfejjel üti be szám-műkörmeivel a számtalan adatot – szerződések, megbízások, engedélyek, nyilatkozatok pecsételik meg a milliócskákat. A kopaszodó papucsállatkák feszengve guggolnak a babakocsi mellett, míg a nadrágos szúnyogtehénbikák döntést hoznak tíz évre a papucsállatka fizetésének lekötéséről, elköltéséről, átszázalékszámításáról, mert nem lehet a petyhüdt bőrre fedezetet találni. Itt már csak a gyerek a kezes, a fakanál és a vasaló.

És ott a diákság, mint lárvában a selyemhernyó, elvetélt öltözékkel, párezres tételeken tanulja a felnőttséget, a csordaszellem át-átsuhan rajta, megborzong, hátralép, majd vissza, és végül lemásolja a mintát.

Mint kitömött madár gubbaszt a biztonsági őr, viszketést kap a steril környezetben, a csendes pittyegéstől, mormogástól gennyes lesz a füle. Általában vágyódva váltja át magát a Burger Kinges biztonsági őr rengőhasú árfolyamára. Lám, mennyi fagylalt fér annak a szájába az édes munkaidőben, míg csokoládés, karamellás, epres vagy erdeigyümölcsös öntettel öntötten rodeo burgerért áll a pult mellé.

A pittyenés után a 3-as pult felhorkan, az őr álma tönkremegy, mint a kétnapos sültkrumpli: „Kérem a következőt!”

 

Juhász (Eladó) Ferenc: Új áru a turkálóban

 

Nehezen küzd az alulfizetett, elvált, xanax-függő, kórosan elhízott eladó a szarvashátak rézfutamával, teste kiterjedt és (rossz-értelemben) kísértő kisállat-temető. Hurkaujjaiból kipotyognak a bébiruhák agyonmosott és a női blúzok kitágult árai, orrlukaiból a fáradtlevegő lustán hömpölyög.

Nyitás előtt fél órával már állandósult a csordabőgés, és kilenc óra egy perckor megindul a kecske-disznó-tehén csordaözönlés, karok lógnak a próbafülkéből, a tükörnél könyökök bordába fúródnak, és a pénztárnál torlódnak, tolakodnak.

Három nő sivalkodik egy töröttcsatos szandál fölött, s csörög rajtuk a tonnás bizsu, mint dühödt kígyófészek. Az egyik bőgve, sikítva, dünnyögve, darázsként dohogva lóbálja az auchan-szatyrot, míg a debella donna, mint a zöld ponty oldala, csonttű-kés hátuszonnyal, az esernyőjével dominál. Rebeka, a legkisebb muskétás elpinkesedett axolotl fejjel egy sálat gyömiszkel a retikülbe.

S az eladó kitör a pult mögül, a hangok tompák és elmosódottak, csípőtájon rozsdás a mozgás, de halad, halad a töröttcsatos szandál felé, amely mint a török szultán gyémánt félkrajcárja csillog, fityegő csatja kacéran lóg, a kitaposott belső részről félig lekopott már a harminchetes szám. Domina Donna delírium tremensbe toccsan, mikor az esernyője fémvázastól, plasztik fogantyústól, hupililástól a polcra koppan. A nő auchan-szatyrába kapaszkodva lófarkát csóválja, és a pénztárcája után kotorászik, míg az axolotl ügyesen kislisszol a falka közül, duplafenekét kéjesre szorítja. A csengős ajtón kilépve elvigyorodik, s mosolyát az „1 kiló-500 Ft bálásáru” tábla kicenzúrázza.

 

Braun Barna versparódiái (online megjelenés)

(Kis Farsangi Ál-manach)

Nemes Z. Márió:

Vesemedencecsíralábszárnövendék

Kihív, ha Pityu játszani akar

és megsóz. Veséjétől nem bír

szóhoz jutni, csípi az ér is.

Tenyere folyós gézből van

pöckölgetem arrébb nehogy

megérintsen a váz.

Ha visszahozzák más színű lesz,

kaméleongéneket raktak a szervezetébe

ha lehülyézem belilul.

Gizu

Gizu ha folyós, rossz az íze

ki kell köpni mert megdagad tőle

az ínyem alatti rokonszenv.

Minden nap lemosózzák a hátát

csak a közepét nem érik el

vastag ormányukkal az elefántsegédek.

Reggel, ha kicifrul rajta a rojt,

megengedi, hogy közé bújjak,

és nyelvet eresszek tarkómból

kikaparni belőle poshadt aluszékonyságát.

Nyerges Gábor Ádám versparódiája (online megjelenés)

(Kis Farsangi Ál-manach)

Prométheusz inget vásárol

 

(fülszöveg)

Az ismert, közkeletű történetben: “A kalózok megtámadnak egy hajót. A kapitány szól a hajósinasnak:
- Hozd ide a piros ingem!
A piros ingében végig az élen harcol, visszaverik a kalózokat.
Legközelebb két hajónyi ellenséges kalóz jön, de a kapitány megint csak a piros ingét kéri, nagy nehezen megint visszaverik a kalózokat.
Kérdezik a matrózok, hogy miért mindig a piros ingben harcol, erre azt mondja nekik, hogy így nem látszik a vér, ha megsebesül, és ezért ők továbbra is ugyanolyan bátran harcolnak.
A matrózok be is látják, milyen okos a kapitány.
Harmadszor viszont már egy 20 hajóból álló flotta támadja meg őket. A kapitány szól a hajósinasnak:
- Hozd a barna nadrágom!” Krusovszky Dénes megdöbbentő erejű verskompozíciója ezt az időtlen fabulát meséli újra a történetben amúgy nem szereplő és hozzá semmilyen módon nem is kapcsolódó Prométheusz szemszögéből, aki éppen azért, mivel a legendás esetnél nem volt jelen, a költőre oly jellemző rezignált kívülállás pontos, higgadt, szenvtelen hangján tud beszámolni a fent ismertetett eseményekről, miközben a Kaukázushoz láncoltatásra készülődve épp új inget kíván vásárolni. Többezer éves mitológia és időtlen tengerész-anekdota így találkozik e vérfagyasztó kompozíció totális, sokkoló érdektelenségében.

*

Krusovszky Dénes: Aki érkezik a csőrrel

 

(Egy Krusovszky Dénes-átirat második leöntésének gyenge utánzata)

 

Olyat kérek, amin úgy a máj tájékán maradt
egy kis szövethiány, mert az egymáshoz
illesztett anyagok néha, mint a toposzok,
minden erőlködés dacára nem igazán érnek

össze, ha majd érkeznek tépni húst, legalább
az ing ne szakadjon, nem értettem jól, hogy
mennyibe kerül, nem mindig hallom pontosan,
amit mondanak nekem, fülemben még a bőr

reccsenése cseng, mint életlen, ritmustalan,
tompa sorok összefent csikorgása, olyat kérek,
amin nem látszik annyira feltűnően a ráalvadó

testnedv, ha pontatlan lenne, aki érkezik a csőrrel,
hozzá pedig nem a divat szerint illő nadrágot,
hanem mint kevésbé bátor matróz, versszínűt, barnát.

Braun Barna versparódiája (online megjelenés)

(Kis Farsangi Ál-manach)

Pollágh Péter: Lóulül

 

van, aki nem lovagol,

pedig aki ismeri a lótant

tudja hogy a ló van.

van aki pedig lovagol,

lovag és ólba ment lovni

és tudja milyen az üres szó

ha az ólban már nincsenek

se lovak se lók

„Nem veszek el semmit, hogy a magaménak tudhassam” (könyvkritika)

Talán azért is, mert sok év versterméséból válogat megfontoltan, talán, mert ez a Kaukázushoz való kötődés története: Norman Jope Dreams of the Caucasus (Kaukázusi álmok) című prózavers-kötetének esztétikailag legrokonszenvesebb vonása az ív, amely a kötet elejének személytelen, tárgyias szövegeitől a kötet végének egészen mélyen emberi és melegen stilizált versnyelvéhez vezet.

Norman Jope prózaversei (online megjelenés)

Ozmózis

Üldözöm a várost a városon keresztül, a kerületeken át vezet a röppályám, rávésem a térképre ezt a mintázatot, ami ha nem is kiköpött Hawksmoor cégér, de egészen autista, úgy el van rugaszkodva minden geometriától. Az alakja egy hosszú, tényekkel teli napé a Dankó utca felújított homlokzataitól a bezárt Lukács kávéházig, az Al Amir falafelestől a Deák téri metrómegálló melletti padokig, ahol galambok kapirgálják a földet kukacokat keresgélve, mint amikor Kerekfejűek razziáznak egy kosztümös filmben.
Egyszerre érdekel és untat. Egy ilyen napon nincsen különösebb ürügyem a városnézésre, semmi késztetésem rá, hogy újabb darabkákat csippentsek ki a metropolisz tortájából. Ha új benyomásokra éhezem, amelyekkel korábbi látogatások és  utcák adósaim maradtak, majd a véletlen összjátéka meghozza ezeket az útikalauzba nem kívánkozó élményeket.
A fejemben kirajzolódik egy részletesebb térkép. Ezt bármikor elővehetem – például, ha netán ezt a szöveget odahaza legépelem majd egy vasárnap reggel, innen kétezer kilométerre nyugatra. Néha olyan, mint egy hibátlanul méretezett makett, enyhén hullámos üvegen keresztül nézve, máskor meg mintha madzaggal, dróttal, plaszticinnal és gyanús eredetű ragasztóval lett volna hanyagul összetákolva. De mindkét esetben létezik, és a Budapest címet viseli – a város nevét. És persze nem veszek el a várostól semmit, hogy a magménak tudhassam.
Mit kezdjen az ember mindezzel a sok adattal – és mennyit ér másoknak? A flâneur ezt, ha egyáltalán, csak utólag veszi fontolóra. Először is a csámborgás élvezete jár a fejében, az elejthetetlen zsákmány utáni hajszáé. A város beszivárog az elmébe, de egyidejűleg az elme is befolyik a városba, és átváltoztatja az összetételét – mintha végső soron lehetséges volna, és meg is történne, egyetlen szubsztancia kiemelkedése. Ebben a kotextusban a lépések egymást követik, a látnivalók egymás helyébe lépnek, és bevésődik egy vonal, a névtelenség kitörölhetetlen kézjegye.

IV. Apokrif-farsang a Könyvtár Klubban (programajánló)

(Könyvtár Klub)

(design: Radnóty Zoltán)

Trefort Irodalmi Esték: Krasznahorkai László (programajánló)