Boldog, békés, meghitt karácsonyt kíván*:
az Apokrif szerkesztősége
————–
*FRISSÍTÉS:
továbbá sikeres, szabad, boldog új esztendőt
Boldog, békés, meghitt karácsonyt kíván*:
az Apokrif szerkesztősége
————–
*FRISSÍTÉS:
továbbá sikeres, szabad, boldog új esztendőt
Az Apokrif hosszas átalakulási folyamatának egyik lényeges pontjaként a szerkesztőbizottság is átalakul. A negyedik évfolyamtól a lapszerkesztésért Fráter Zoltán spiritus rector és Török Sándor Mátyás olvasószerkesztő
segítségével egy háromtagú szerkesztőbizottság felel. A prózarovatért felelős Tarcsay Zoltánhoz és a versrovatot vezető Nyerges Gábor Ádámhoz 2011 januárjától csatlakozik a kritikai rovat élén Torma Mária.
Torma Mária 1988-ban született, Kaposváron. Novellái 2010-től jelennek meg az Apokrifban. Az ELTE-BTK magyar alapszakos hallgatója.
Az alábbi szerkesztői bevezetőben köszönti az olvasókat.
Megjelent és megvásárolható a téli szám. Kapható az ELTE-BTK Jegyzetboltjában, az Írók boltjában és a Bookself Ráday utcai antikváriumában.
A Győri Műhely 2010/6.
számában három szerzőnk is képviseli műveivel az Apokrifot: Evellei Kata, Fehér Renátó és Necz Dániel. Az Együtt friss (2010/4.) számában Csordás László versét, műfordítását és recenzióját is megtekintheti az olvasó, ide kattintva a teljes lapszám elérhető. Csordás Lászlóval interjú is olvasható a Kárpátaljai Hírmondó téli számában. A Kulter.hu Palágyi László Határon innen című első verseskötetéről közöl recenziót, a szerző két verse kíséretében. Ugyancsak a Kulteren Berényi Csaba emlékezését olvashatjuk John Lennon halálának harmincadik évfordulója alkalmából. Novotny Anna Csönd a zenében című tanulmányával találkozhat az olvasó a Kalligram friss számában. A Műút legújabb számában Dombovári Csongor „Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship” — A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról című írásával szerepel. Nyerges Gábor Ádám novelláit a Napút és a Palócföld, verseit a Parnasszus és az Ex Symposion friss számaiban olvashatjuk. Ugyancsak új Nyerges-vers (Jelen) az Irodalmi Jelen karácsonyi verstörténés-kisantológiájában. Vass Norbert színikritikája olvasható a kaposvári Csiky Gergely Színház bemutatójáról, egy másik írása pedig a Taiwan Calling – A szabadság fantomja kiállításról a Prae.hu-n. Ugyancsak Vass, ugyancsak színikritika, ezúttal azonban a KuK-on. A Kulter.hu-n egy Vass-filmkritika Az illuzionista című animációs filmről. A kolozsvári Helikon idei utolsó előtti számában (2010/23.) Kántás Balázs versei, illetve Necz Dániel két rövidprózája (Kinyilatkoztatás, Táncosok) jelent meg. A Nagyvilág decemberi számában Necz Dániel Jack Gilbert-versfordításait közli. Ugyancsak Necz a Csillagszálló 2010/12. számában, ezúttal Az új élet villanófénye című tárcájával. Fehér Renátó a Napozz Holddal - Kispálfilm apropóján írt friss jegyzete (Az integetés hagyománya) a Westindexen érhető el.
Az Irodalmi Jelen
évértékelő körkérdésének első részében Bene Zoltán és Fűzfa Balázs mellett Nyerges Gábor Ádám válaszai olvashatók. Itt található Kántás Balázs Hegedűs János Csodavárás című kötetéről írt recenziója (Komor az ég, de nem üres) az Irodalmi Jelenen.
Holnap, tehát 2010. december 21-én jelenik meg az Apokrif 2010/4. lapszáma. A példányokat először az esti lapbemutatón lehet beszerezni, majd másnaptól az Írók Boltjában, az ELTE-BTK Jegyzetboltjában és a Ráday utcai Bookself antikváriumban.
2010. december 21-én, immáron jócskán előkarácsonyi hangulatban kerül sor az idei év utolsó Apokrif-estjére, amelynek keretében bemutatjuk téli lapszámunkat is (az új szám a helyszínen meg is vásárolható). Az esten elhangzanak Berényi Csaba, Evellei Kata, Hajba Gergő, Kántás Balázs, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán és Török Sándor Mátyás művei. A házigazda Fráter Zoltán lesz, a talp alá a kivételesen három tagúra kibővült, pécsi Intuíció duó húzza a valót. A felsoroltakon túl egy fontos bejelentéssel is készülünk. Mindenkit szeretettel várunk hát a Szabad az Á-ba, 21-én, kedden, 18 órától, a rendezvény, mint mindig, ingyenes.
Tíz éve, 2000-ben halt meg Petri György. Az évforduló alkalmából hozta létre az N&N Galéria Alapítvány a Petri-díjat, amelyet évente Petri György születésnapján, 2010. december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága. Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a Petri György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: „Bookend”), Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét.
A 2010. évi díjazott Kemény Lili. A döntés előtti rövidlistán Fehér Renátó, Kemény Lili és Petrik Iván szerepeltek. A díjátadás az N&n galéria Petri-termében, 2010. december 22-én, 18 órakor lesz. Laudációt mond Tóth Krisztina.
A PETRI-DÍJ kuratóriumának tagjai: Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs.
Az Apokrif szerkesztősége gratulál a díjazottnak és a jelölteknek.
A hír forrása: Litera.hu
Decemberben jelenik meg az Apokrif harmadik évfolyamának negyedik, téli száma. Legfrissebb lapszámunkban három új szerzőnk is bemutatkozik, bár egyikük neve sem cseng ismeretlenül az olvasók számára: Dombovári Csongor és Hajba Gergő online felületünkön publikált már korábban, Berényi Csaba a FÉL folyóirat szerzőinek egyike. A lapunkban ezidáig csak verseket közzétevő Sós Dóra ezúttal prózával jelentkezik, Tarcsay Zoltán készülő regényéből, Nyerges Gábor Ádám novellafüzéréből olvashatunk egy-egy részletet. Recenziókat közlünk Miklya Anna, Háy János, Nádas Péter és Nagy Koppány Zsolt friss köteteiről. Továbbá: Evellei Kata, Kántás Balázs, Stolcz Ádám, Takács Nándor és Török Sándor Mátyás versei, Vass Norbert prózája, Hraskó Nóra képei.
Tartalom:
Tarcsay Zoltán: Távlatból (Az Olvasóhoz)
*
Stolcz Ádám: Szupercsillagharcos vagyok, Visszafogott ember vagyok (versek)
Sós Dóra: Migrén (novella)
Török Sándor Mátyás: For rent, Requiem ante portas (versek)
Hajba Gergő: Egy híján húsz, Katicabogár, Szitakötő (versek)
Tarcsay Zoltán: Quia caro es (regényrészlet)
Kántás Balázs: Egy ’80-as évekbeli, Az anyámnak nevezett, Órákig nézem (versek)
Berényi Csaba: Nulla fonéma, Falusi erotika (versek)
Evellei Kata: Aszimmetrikus táj, Leltár, Gazdátlan ház (versek)
Nyerges Gábor Ádám: Sziránó és a felcsákózott tejföltintás hattyúdal (novella)
Takács Nándor: Állomás, Manzárd, Walzer (versek)
Dombovári Csongor: Szeretkezés egy léggyel, Repülő emberek, Templomok eladók (versek)
Vass Norbert: Hátra, le, kisütés (novella)
*
Látószög:
Nyerges Gábor Ádám: Kisült-e már (a Hátra, le, kisütésről)
Kusler Ágnes: Word-Art – Hraskó Nóra esete az irodalommal (Hraskó Nóra képeiről)
*
Látótávolság:
Torma Mária: Agyonnyomni az Istent – avagy szentháromság Háy-módra (Háy János: Egy szerelmes vers története)
Radnóty Zoltán: (F)eloldozás (Miklya Anna: Eloldozás)
Vass Norbert: A hontalanság lírai gyomorgörcse (Nagy Koppány Zsolt: Melyben Ekler Ágostra emlékezünk)
Török Sándor Mátyás: Ölebnyi döglegyek (Nádas Péter: Szirénének)
*
Hraskó Nóra képeivel
(lapbemutató: 2010. december 21., 18:00 Szabad az Á)