Seamus Heaney:
Eltávolodások #3
Mikor távol volt innen mindenki más,
Vele voltam, hámoztuk a burgonyát.
A héjak egymásra estek, megtörték
A csöndet, mint olvadó vas, ha csöppen épp:
Hűs nyugalom ült be közénk, s közben
Megcsillant a tiszta víz a vödörben.
Estek sorjában. Magunkba merültünk.
Egy-egy csobbanásra fölrezzent fejünk.
S mikor a pap föladta betegágya
Oldalán az utolsó kenetet,
Néhányan imát mondtak, könnyeztek,
S én láttam: fejét fejem mellé tartva
Egyszerre lélegzünk, s a kemény kések – –
Nem lesznek közelebb, míg tart az élet.
Apokrif Online 